Az első 100-szorosok, 7. rész: Diego Simeone már lefújás előtt felkapta a meccslabdát

Az 1994-es, az Egyesült Államokban rendezett világbajnokság előtt az argentin sportsajtó azt a témát is boncolgatta, hogy ki lesz az akkor még kétszeres világbajnok, futballőrült ország első 100-szoros válogatott labdarúgója: Diego Maradona vagy Oscar Ruggeri? Az „isteni Diego” 89-nél, a védő 93-nál járt a torna előtt. Egyikük sem volt még túlságosan idős, Maradona 34, Ruggeri 32 éves volt. Utóbbinál azt is könnyen ki lehetett számolni, hogy ha Argentína bejut a pasadenai vb-döntőbe, és Ruggeri mindegyik meccsen pályára lép, éppen a döntőben jut el a 100. válogatottságig. De jött a dráma: a második csoportmeccs, a Nigéria elleni találkozó (2–1) után Maradonát kisorsolták doppingellenőrzésre, tiltott szert találtak a szervezetében, eltiltották – és soha többé nem volt válogatott, megállt 91-nél. Ruggeri pedig hiába játszott a vb minden argentin összecsapásán, a Maradonát elvesztő csapat magába roskadt, és már a Románia elleni nyolcaddöntőben (2–3) véget ért neki a torna. Így is Pasadena volt az argentin együttes végállomása – csak éppen három körrel korábban a reméltnél. A korai búcsú okozta keserűség közepette pedig Ruggeri bejelentette a visszavonulását a válogatottól, így nem jutott tovább 97-nél.

Ezen a románok elleni vb-nyolcaddöntőn ott volt a pasadenai stadion gyepén Diego Simeone is, aki első argentinként ért el a 100-as mérföldkőhöz. Az volt a 41. meccse címeres mezben. A leghíresebb válogatott mérkőzése persze a sorban a 75., arra már a következő vb-n, 1998-ban került sor St. Etiénne-ben, az Anglia elleni nyolcaddöntőben. David Beckham ellen szabálytalankodott Simeone, a földön fekvő angol sztár pedig visszarúgott az argentin vádlijára, aki gyorsan vette a lapot, elesett, Kim Milton Nielsen játékvezető pedig kiállította Beckhamet, s végül tizenegyesekkel Argentína jutott tovább.
A 100. mérkőzéséhez csaknem három évvel később, 2001. március 28-án, világbajnoki selejtezőn jutott el Simeone. Nem is csoda, hogy vb-selejtezőn, hiszen válogatottbeli fellépései csaknem harmada kvalifikációs találkozó volt, az összesen 106 meccse közül 33. Ennél csak alig több volt a barátságos mérkőzések száma (35). Igaz, ennek a Venezuela elleni, Buenos Aires-i meccsnek nem volt nagy tétje, joggal készülhetett örömfocira az Estadio Monumental, a River Plate otthona, hiszen Venezuela a dél-amerikai selejtezőzóna utolsó előtti, kilencedik helyén szerénykedett, míg a Marcelo Bielsa szövetségi kapitány irányította argentinok toronymagasan vezették a CONMEBOL-zóna hosszú küzdelemsorozatát. És a hazai szurkolók meg is kapták, amire vágytak, a „gauchók” könnyed játékkal 5–0-ra nyertek.

A jeles alkalomból Simeonét az Argentin Labdarúgó-szövetség emlékplakettel ajándékozta meg, amit a gyerekeivel vett át az ünnepelt. A La Nación rendkívül érzékletes és érzelemdús riportot közölt az eseményről Egy éjszaka, amit nem lehet elfelejteni címmel. „Anélkül, hogy észrevenné, a történelem lepereg a szeme előtt, és ez mélyen megindítja. Idegesség, szorongás és várakozás. Mintha az első napja lenne itt. Az öltöző ajtaja kinyílik a századik mérkőzésre. Az ő mérkőzésére – idézzük a cikket. – Fiai, a kétéves Gianluca és a hatéves Giovanni (előbbi tavaly vonult vissza a Rayo Majadahonda csapatából, utóbbi jelenleg a Torinóban szerepel a Napolitól kölcsönben, az akkor még meg sem született harmadik fia, Giuliano pedig a játékosa az Atlético Madridban – a szerk.), szépen felöltözve égkék-fehér ruhába, megolvasztják a szívét. Emlékről emlékre haladva, a 30 éves Diego Simeone szíve ujjong ezen az éjszakán. Az éjszakán, amelyen a régi és az új idők összefonódnak az emlékeiben, a család, a barátok, a volt csapattársak és az edzők ölelésében.”  

Simeone annyira fel volt pörögve érzelmileg a jubileum miatt, hogy a selejtező hajrájában vicces incidensbe keveredett. „El akartam tenni emlékbe a meccslabdát, és annyira izgatott voltam a labda megszerzése miatt, hogy az egyik pillanatban azt hittem, a játékvezető lefújta a mérkőzést. Szóval rohantam, felkaptam a labdát – és a bíró kezezést ítélt” – mondta Simeone a La Naciónnak, amelynek arról is beszélt, milyen különleges éjszakája volt a meccs után: feleségével, Carolinával karöltve belépett a tengerparton található Rodizio étterembe, ahol mintegy százhatvan ember várta, és a klasszikus skandálással köszöntötték: „Olé, olé, olé – Cholo, Cholo!” Az argentin futball olyan csillagai ünnepeltek vele a meglepetésbulin, mint Ubaldo Fillol, Sergio Goycochea, Leo Rodríguez vagy Alejandro Mancuso, továbbá Marcelo Bielsa kivételével a válogatott teljes edzői stábja. Másnap reggel repülnie kellett Rómába, mivel akkoriban a Lazio játékosa volt, de nagyon élvezte az éjszakát, inkább alvás nélkül ment ki a repülőtérre.

A mérkőzés utáni nyilatkozatában egyébként elsősorban nem a 100. válogatottságáról beszélt, hanem arról, ami fontosabb: a csapat jó úton jár, és az 1994-es, valamint az 1998-as, csalódást keltő szereplés után készen áll a nagyszerű világbajnoki menetelésre a következő évi, Japán és Dél-Korea által közösen rendezendő tornán. Nos, ez aztán nem jött össze, a Bielsa-csapat tragikusan szerepelt, a vb favoritjaként még a csoportból sem jutott tovább, Svédország és Anglia megelőzte. Simeone az első két csoportmeccsen játszott Nigéria (1–0) és Anglia (0–1) ellen, a továbbjutásról döntő, Svédország elleni találkozón (1–1) szakmai okokból kihagyta őt a csapatból Bielsa, nem volt sem sérült, sem eltiltva. A vb után pedig Simeone lemondta a válogatottságot, így 106 szereplés után búcsúzott, és különös módon az utolsó meccse címeres mezben így az Anglia elleni, amelyen az angolok éppen David Beckham tizenegyesgóljával vettek revansot az 1998-as Simeone–Beckham afférért…

Diego Simeone edzőként is bizonyította már, hogy nem az a feladós típus, és kedveli a hosszú távú projekteket, ugyanis 2011 óta, immár tizenöt éve az Atlético Madrid vezetőedzője. A spanyol fővárosi együttessel kétszer nyert bajnoki címet (2014, 2021), kétszer Európa-ligát (2012, 2018), kétszer európai Szuperkupát (2012, 2018), egyszer spanyol Király-kupát (2013) és Szuperkupát (2014), valamint kétszer bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe is (2014, 2016). Európában nincs aktív vezetőedző rajta kívül, aki első osztályú gárdát megszakítás nélkül 15 éve irányít. A jelenlegi élvonalbeli klubok közül is csak a német Heidenheim trénere, Frank Schmidt van régebb óta, 2007-től kezdve csapata élén, ám a Heidenheim sokáig alacsonyabb osztályban szerepelt.

 (A következő részben: Spanyolország – Andoni Zubizarreta)  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 28-i lapszámában jelent meg.)