Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.02.24. 17:46
null
Asraf Hakimire tárgyalás vár (Fotó: Getty Images)
Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói válogatott labdarúgója arról számolt be az X-oldalán, hogy tárgyalás vár rá azt követően, hogy egy nő nemi erőszakkal vádolta meg.

„Ma már az is elegendő a tárgyaláshoz, ha valaki megvádol nemi erőszakkal, még akkor is, ha tagadom a vádat, és minden azt bizonyítja, hogy az egész csak kitaláció – írta kedden közösségi oldalán Asraf Hakimi.Ez ugyanolyan igazságtalan az ártatlanokkal és a valódi áldozatokkal szemben is. Nyugodtan várom a tárgyalást, amely lehetővé teszi, hogy az igazság napvilágra kerüljön.”

A BBC azt közölte, hogy az időpontot még nem tűzték ki, viszont idézik a játékos ügyvédjét, aki megerősítette, hogy a tárgyalást a bíróság elrendelte, s mint mondta: „Határozottan és elszántan vájuk a tárgyalást, hogy igazságot lehessen szolgáltatni.”

Korábban beszámoltunk a 27 esztendős jobbhátvéd ügyéről: 2023 februárjában egy (akkor) 24 éves nő a rendőrségen bejelentést tett, hogy a futballista nemi erőszakot követett el vele szemben, és bár feljelentést nem akart tenni, az eljárás hivatalból megindult a labdarúgó ellen, majd a nanterre-i ügyészségen elkészült a vádirat, amely alapján a vb-4. játékos akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat.

 

 

Legfrissebb hírek

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
3 órája

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 18:27

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
2026.04.09. 10:13

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 09:54

„Az Anfieldben nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 00:27

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 00:03

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik