Négy gól a Lyon ellen, száguld a Bajnokok Ligája felé a Strasbourg

K. Zs.K. Zs.
2025.03.28. 22:50
Négy gólnak örülhetett a Strasbourg (Fotó: AFP)
A remek formában lévő Strasbourg hazai pályán 4–2-re legyőzte a Lyont a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 27. fordulójának pénteki játéknapján, és riválisát megelőzve feljött a tabella ötödik helyére.

Nemcsak a Lyon, hanem a Strasbourg is Bajnokok Ligája-részvételt érő helyezésre hajt, a megelőző három bajnokiját mindkettő megnyerte – jó mérkőzést várt a publikum, és az is lett!

Az első félidő Lyon-fölényt hozott, a vendégek eltalálták a kapufát, szereztek egy les miatt érvénytelenített gólt, azonban az eredményjelzőn maradt a két nulla.

A második játékrész nagy fordulatot hozott: felpörögtek a hazaiak, Andrey Santos fejjel gyorsan meg is szerezte nekik a vezetést az 55. percben (1–0, VIDEÓ ITT!), és csupán öt perc telt el, amikor a jó cselek után meginduló Dilane Bakwa lapos lövése is beakadt (2–0, VIDEÓ ITT!).

Corentin Tolisso egy kipattanóból hamarost szépített (2–1, VIDEÓ ITT!), csakhogy a következő gólnak megint a hazaiak örülhettek, az első számú gólfelelős, Emanuel Emegha elegáns gurítással szerezte meg idénybeli 12. bajnoki gólját (3–1, VIDEÓ ITT!), gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést.

A végén az angol tinédzser, a csereként beálló Samuel Amo-Ameyaw is belőtte élete első gólját a francia élvonalban (4–1, VIDEÓ ITT!), nyomatékosítva, hogy immár hét forduló óta veretlen – ezen a hét meccsen hatszor nyerő és csupán három gólt kapó – csapata komolyan gondolja az őszi Bajnokok Ligája-szereplést.

A 4–2-es végeredményt Georgesz Mikautadze állította be büntetőből.

FRANCIA LIGUE 1
27. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Strasbourg–Lyon 4–2 (A. Santos 55., Bakwa 60., Emegha 74., Amo-Ameyaw 89., ill. Tolisso 62., Mikautadze 90+7. – 11-esből)

 A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA 

Szombat
17.00: Reims–Olympique Marseille
19.00: Saint-Étienne–Paris SG
21.05: Monaco–Nice
Vasárnap
15.00: Toulouse–Brest
17.15: Angers–Rennes
17.15: Auxerre–Montpellier
17.15: Le Havre–Nantes
20.45: Lille–Lens

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Paris SG

26

21

5

73–25

+48

68

  2. Marseille

26

15

4

7

53–33

+20

49

  3. Monaco

26

14

5

7

51–32

+19

47

  4. Nice

26

13

8

5

50–31

+19

47

  5. Strasbourg

27

13

7

7

45–35

+10

46

  6. Lyon

27

13

6

8

52–37

+15

45

  7. Lille

26

12

8

6

40–28

+12

44

  8. Lens

26

11

6

9

31–29

+2

39

  9. Brest

26

11

4

11

38–40

–2

37

10. Toulouse

26

9

7

10

33–29

+4

34

11. Auxerre

26

8

8

10

37–39

–2

32

12. Rennes

26

9

2

15

35–37

–2

29

13. Nantes

26

6

9

11

29–43

–14

27

14. Angers

26

7

6

13

26–42

–16

27

15. Reims

26

5

8

13

26–40

–14

23

16. Le Havre

26

6

3

17

26–55

–29

21

17. Saint-Etienne

25

5

5

15

25–57

–32

20

18. Montpellier

25

4

3

18

21–59

–38

15

 

 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18

A Lens kihasználta a PSG pénteki botlását, a Lyon a 96. percben mentett pontot

Francia labdarúgás
2026.03.08. 22:46

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Legyőzve a PSG – ami a BL-ben nem sikerült a Monacónak, az a bajnokságban igen

Francia labdarúgás
2026.03.06. 22:46
Ezek is érdekelhetik