Ligue 1: Bölöni László csapata kihagyott két 11-est, ki is kapott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.03. 19:32
null
Camara hagyta ki a Metz második tizenegyesét (Fotó: AFP)
A Bölöni László irányította Metz 2–0-ra kikapott a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Lille vendégeként.

 

Négy veretlen bajnoki után kapott ki újra a francia élvonalban a Bölöni László irányította Metz, amely Lille-ben maradt alul. A Metz a meccsen két tizenegyest is kihagyott, az elsőt még 0–0-nál, Simon Elisor révén a 29. percben. Ezután az első félidő ráadásában szerzett két gólt a Lille, és a második félidőben már nem is változott az eredmény. Pedig a Metz másodszor is 11-est rúghatott, azt Lamine Camara hagyta ki az 55. percben.

Így maradt a 2–0, ezzel a Metz maradt a 10. a tabellán, a Lille pedig egy pontra megközelítette a 3. helyen álló Monacót.

FRANCIA LIGUE 1
14. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lille–Metz 2–0
(Yazici 45+2., J. David 45+6. – 11-esből)
KORÁBBAN

Le Havre–PSG 0–2 (K. Mbappé 23., Vitinha 89.)
Kiállítva: Donnarumma (10., PSG)
Brest–Clermont 1–1 (Dallinga 72., ill. B. Dieng 90+1.)
Monaco–Montpellier 2–0 (Minamino 9., Ben Yedder 90+2.)
Kiállítva: Kouyaté (69.)
Toulouse–Lorient 3–0 (Del Castillo 20., 51. – az elsőt 11-esből, Mathias Pereira 34.)
KÉSŐBB
Olympique Marseille–Rennes 2–0 (Aubameyang 8. – 11-esből, Unahi 65.)
Kiállítva: Wooh (61., Rennes), I. Ndiaye (67., Marseille)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 14 10 3 1 36–11 +25 33
2. Nice 14 8 5 1 14–5 +9 29
3. Monaco 14 8 3 3 29–19 +10 27
4. Lille 14 7 5 2 19–11 +8 26
5. Reims 14 7 2 5 20–19 +1 23
6. Lens 14 6 4 4 19–14 +5 22
7. Brest 13 6 3 4 17–14 +3 21
8. Nantes 14 5 3 6 18–23 –5 18
9. Marseille 13 4 5 4 15–14 +1 17
10. Le Havre 14 3 7 4 12–15 –3 16
11. Metz 14 4 4 6 15–22 –7 16
12. Rennes 14 3 6 5 19–19 0 15
13. Montpellier 14 3 5 6 17–20 –3 14
14. Toulouse 14 2 7 5 14–18 –4 13
15. Strasbourg 13 3 4 6 11–18 –7 13
16. Lorient 14 2 6 6 18–25 –7 12
17. Clermont 14 2 4 8 9–21 –12 10
18. Lyon 13 1 4 8 10–24 –14 7
Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Atlétika
2026.01.27. 18:20

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik