Ligue 2: a következő idényben is Bölöni lesz a Metz edzője?

Vágólapra másolva!
2023.04.26. 16:38
null
Bölöni László meggyőzte a Metz elnökét, marad Lotaringiában (Fotó: Let's Go Metz)
A felemás teljesítményt hozó őszi időszak után tavasszal valósággal megtáltosodott a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Ligue 2) érdekelt Metz, melynek kispadján Bölöni László ül. A 70 esztendős edző kivívta a klubvezetés és a szurkolók tiszteletét is, olyannyira, hogy a lotaringiai klubot irányító Bernard Serin bejelentette, hogy a bajnokság végeredményétől függetlenül az erdélyi magyar edző marad a csapat kispadján – írta meg a helyi sporthírekkel foglalkozó Let's Go Metz portál.

 

Sokan kételkedve fogadták Bölöni László kinevezését a francia élvonalból frissen kihulló Metz háza táján, és való igaz, hogy a kezdeti időszakban rendesen akadozott a lotaringiai csapat játéka, ami az eredményekben is visszaköszönt. A 70 éves trénert számos kritika érte túlzottan defenzív játékfelfogása miatt, de Bernard Serin klubelnök kitartott mellette, ez pedig idővel meghozta a gyümölcsét.

Bölöni egyik fő célja az volt, hogy olyan csapatot építsen, amellyel a szurkolók is azonosulni tudnak. Az erdélyi magyar edző ennek szellemében bátran nyúlt a klub nemzetközi szinten híres akadémiáján pallérozódó fiatalokhoz, és közülük tizenkettőt be is épített az első csapatba. Ez jelentős változást hozott az előző évek gyakorlatához képest – mutat rá a helyi sajtó –, mivel a csapatot három idényen át irányító Frédéric Antonetti előszeretettel hibáztatta a drukkereket a játékosok rossz teljesítményéért, ezzel szemben a Bölöni-féle csapatot nagyon szeretik a bordó-fehér fanatikusok.

Ebből a szempontból beszédes volt a múlt hétvégi, Saint-Étienne ellen 3–1-re megnyert bajnokit követő sajtótájékoztató, ahol Bölöni arról beszélt, hogy „amikor idejöttem, kerestem a lotaringiai játékosokat, és egyet sem találtam” – a tavaly nyári helyzettel szemben most a Metz keretének a negyedik legalacsonyabb az átlagéletkora a Ligue 2-ben.

A Metz egyébként remek sorozatban van: 2022 októbere óta veretlen a bajnokságban (csupán januárban csúszott be egy zakó a Lyon ellen a Francia Kupában), jelenleg a tabella harmadik helyén áll, egy ponttal lemaradva a már feljutó helyen álló Bordeaux mögött. Úgy tűnik tehát, hogy jó ötlet volt Bölönit leültetni a kispadra – ezzel maga Serin klubelnök is egyetért, mivel a minap a BeIN Sports adásában jelentette be, hogy a következő idényben is az erdélyi magyar szakemberrel tervez a klub, függetlenül attól, hogy sikerül-e kivívni a feljutást az élvonalba.

Legfrissebb hírek

Rongier átlövésével nyert a Rennes a Metz vendégeként

Francia labdarúgás
2025.11.28. 22:44

Gheorghe Hagi megosztotta legkedvesebb emlékét Bölöni Lászlóról

Minden más foci
2025.11.23. 12:48

Gheorghe Hagi is részt vett a Bölöni-film bukaresti díszbemutatóján

Minden más foci
2025.11.20. 20:06

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:36

Bölöni László Jenei Imréről: Nem akarta szabályozni minden percünket, de nem is kellett

Magyar válogatott
2025.11.05. 13:30

Budapesten is nagy sikerrel mutatták be a Bölöni-filmet

Minden más foci
2025.11.03. 23:31

„A filmvásznon is legendás!” – Orbán Viktor Bölöni Lászlót és a róla szóló filmet méltatta

Minden más foci
2025.11.03. 19:55

Nego végig játszott, ikszelt a Le Havre a Toulouse-zal

Francia labdarúgás
2025.11.02. 22:42
Ezek is érdekelhetik