Francia Kupa: 48 évesen vágta ki a sprintet és adott gólpasszt a volt válogatott – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 20:56
null
Nasszim Akrur (középen) a becserélése utáni pillanatokban
Több mint tizennyolc évvel az utolsó válogatott mérkőzése után fontos szerep jutott Nasszim Akrurnak: a 48 éves algériai labdarúgó kiélezett állásnál gólpasszt adott – csapata, az ötödik ligás Chambéry az ő előkészítéséből született góllal tette biztossá továbbjutást érő 3–1-es győzelmét a Francia Kupában. A nyeremény: a kiscsapat a következő körben megmérkőzhet a Lyonnal.

 

Az egy szinttel feljebb játszó Aubagne a 72. percben szépített, és Cédric Roullier, a Chambéry vezetőedzője elérkezettnek látta az időt, hogy becserélje az örökifjú algériait. Nasszim Akrur pedig megtette, amit reméltek tőle: öt perccel a becserélése után, a 83. percben a hosszan előrevágott labda után iramodott a bal oldalon, állítgatás nélkül középre játszott, és Jordan Scarantino belőtte a Chambéry harmadik gólját.

Tizenkilenc évvel fiatalabb csapattársa sem ok nélkül ünnepelt, de a többiek inkább az „öreg” irányába futottak – ők sem ok nélkül. VIDEÓ ITT!

A statisztikusok egyelőre annyit mertek megkockáztatni, hogy a Francia Kupa 64-es tábláján a legutóbbi harminc idényben egyszer sem fordult elő, hogy ilyen idős labdarúgó gólpasszt adjon.

Nasszim Akrur egyébként nem akárki: 2001 és 2004 között 18-szor pályára lépett az algériai válogatottban, hat gólja is van a nemzeti csapatban. Többnyire alsóbb osztályú klubokban futballozott Angliában és Franciaországban, de a Troyes és a Grenoble színeiben 88 francia élvonalbeli bajnokija és 13 gólja is van. Legszebb éveit a Grenoble-ban töltötte: 2008-ban az első osztályba jutott a csapattal, egy évre rá kiharcolták a bennmaradást.

„Negyvenéves korom óta minden idény végén felmérem, van-e még kedvem ehhez, maradt-e motiváció, bírják-e a lábaim, aztán döntök, folytatom-e. Most is így lesz” – jövendölte a Radio Monte Carlónak még a vasárnapi meccsre készülődvén.

Időközben az is kiderült, hogy a Chambéry a Lyon ellen játszik a Francia Kupa következő körében. Visszavonulásról egy ideig szó sem lehet!

A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (JANUÁR 21-22.) PÁROSÍTÁSA
Chambéry (V.)–Lyon
Marseille–Rennes
Brest–Lens
Toulouse–Ajaccio
Strasbourg Koenigshoffen (VI.)–Angers
Pays de Cassel (VI.)/Reims Sainte-Anne (V.)/Wasquehal (IV.)–Paris Saint-Germain*
Thaon (V.)–Nantes
Bastia (II.)–Lorient
Les Herbiers (IV.)–Reims
Lille–Pau (II.)
Niort (II.)–Auxerre
Belfort (IV.)–Annecy (II.)
Grasse (IV.)–Rodez (II.)
Plabennec (V.)–Grenoble (II.)
Chamalieres (IV.)–Paris FC (II.)
Le Puy-en-Velay (III.)–Vierzon FC (IV.)

*Az előző (8.) fordulóban félbeszakadt Reims Sainte-Anne (V.)–Wasquehal (IV.) mérkőzést a fegyelmi bizottság másodfokú döntése értelmében zárt kapuk mögött újra kell játszani. A győztes megmérkőzhet a Pays de Cassel (VI.) legénységével – annak a párharcnak a továbbjutója játszik majd a PSG-vel.

Legfrissebb hírek

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.13. 22:51

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2026.01.11. 23:06

Francia Kupa: a 86. percben becserélt csatár duplája segítette továbbjutáshoz a Monacót

Francia labdarúgás
2026.01.10. 20:52

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
2025.12.21. 21:50

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
2025.12.20. 23:12

Francia Kupa: továbbjutott a Lens és az Angers, a Brest máris búcsúzott

Francia labdarúgás
2025.12.19. 23:22

Európai kézilabdaligák: hat magyar gól a Francia Kupában

Kézilabda
2025.12.10. 09:55
Ezek is érdekelhetik