Vb 2014: újabb olasz iksz; lemondhatnak Montolivóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 22:51
Az olasz labdarúgó-válogatott sorozatban hatodik mérkőzésén maradt nyeretlen: a tavaly szeptember óta immár ötödik döntetlenjét játszó squadra azzurra és Írország londoni fellépésén nem született gól. A vb-re készülő Cesare Prandelli csapata elveszítette Riccardo Montolivót, akiről a meccs után Prandelli azt mondta, eltört a sípcsontja, meg kell operálni, ezért nem utazhat Brazíliába.

 

Öt nyeretlen mérkőzés után a Craven Cottage-on az írek ellen léptek pályára az olaszok. (A legutóbbi győzelem a csehek elleni volt tavaly szeptemberben, amikor bebiztosították a vb-részvételt.) A cél így összetett lehetett Cesare Prandelli csapata számára: győzelemmel növelni az önbizalmat, másrészt az utolsó lehetőség a június 2-ai keretszűkítési határidő előtt bizonyítani a kapitánynak, továbbá gyakorolni a taktikát.

Az elmúlt napokban az olasz szaksajtó arról cikkezett, hogy Marco Verrattinak Prandelli jelentős szerepet szánhat a vb-n is, és mivel ő jól megérti magát a csapattárs Thiago Mottával, a szombati formációból alighanem nem ok nélkül maradt ki Danielle De Rossi. A védelemben helyett kapott Gabriele Paletta, Mattia Darmian és Mattia De Sciglio is, teljesítményük, könnyen lehet, hogy döntő lesz abban, kiket visz magával az olasz kapitány Brazíliába. A támadósorban az olasz gólkirály, Ciro Immobile mellett Giuseppe Rossi kapta meg a lehetőséget, mögöttük pedig Riccardo Montolivóé lett a trequartista szerepköre.

Utóbbi nem sokáig élvezhette a mérkőzést, a 15. percben ütközött Alex Pearce-szel, a földön maradt, és le kellett vinni a pályáról. A sérülés elsőre súlyosnak tűnt, az első jelentések szerint eltörött Montolivo sípcsontja, amit a meccs után Prandelli megerősített, azaz lemarad a vb-ről.

A Milan-középpályás helyére beálló Alberto Aquilaninak sem volt jó mérkőzése, bő húsz percet töltött a pályán, amikor erős szédülése miatt le kellett őt is hoznia Prandellinek. Mindezek mellett a kapuk keveset forogtak veszélyben, alighanem a többi olasz játékos fejében is megfordult, hogy egy szerencsétlen mozdulat miatt kár lenne lemaradni Brazíliáról, így a lelátón ülő angol szövetségi kapitány, Roy Hodgson aligha tudott messzemenő következtetéseket levonni az egyre közelgő manausi mérkőzésre vonatkozóan.

A második játékrészt Ciro Immobile révén góllal kezdték az olaszok, a találatot azonban leshelyzet miatt nem adta meg a játékvezető. A további cserék után kicsit élénkebb lett az olaszok játéka, Claudio Marchisio kétszer is lövőhelyzetbe került, ám egyik próbálkozással sem dicsekedhet.

Az írek közül Stephen Quinn találta el a lécet, majd a másik csereember, Simon Cox is közel volt a gólszerzéshez, amire az olaszok Marco Parolo közeli, oldalhálót találó lövésével válaszoltak.

Legutóbbi hat meccséből immár az ötödiken játszott döntetlent az olasz válogatott, amelynek kapitánya, Prandelli a holnapi orvosi vizsgálatok után dönt a szűk keretről. A június 15-ei, Anglia elleni vb-meccs előtt a squadra azzurra még egyszer lép pályára, június 4-én Luxemburgot fogadja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–ÍRORSZÁG 0–0
London,
Craven Cottage, 22 879 néző. V: Oliver (angol)
OLASZORSZÁG:
Sirigu – Darmian (Abate, 88.), Paletta, Bonucci, De Sciglio – Verratti, Thiago Motta (De Rossi, 62.), Marchisio – Montolivo (Aquilani, 15.; Parolo, 38.) – Rossi (Cerci, 71.), Immobile (Cassano, 57.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
ÍRORSZÁG
: Forde – Coleman, O’Shea, Pearce, S. Ward – Hendrick, Meyler (Green, 85.) – McGeady, Hoolahan (Quinn, 67.), Pilkington (McClean, 58.) – Long (Cox, 73.). Szövetségi kapitány: Martin O’Neill

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik