Portugália a 93. percben mászott ki a slamasztikából

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 15:58
null
A meccsen az izraelieknek volt több okuk az örömre, végül mégis inkább a hazaiak szomorkodhattak (Fotó: Reuters)
Az esélyesebb portugál labdarúgó-válogatott a 93. percben született Fábio Coentrao-gólnak köszönhetően mentett pontot Izraelben a világbajnoki selejtezők európai zónájának F-csoportjában. A portugálok Bruno Alves révén már a 2. percben vezetést szereztek, de a hazaiak fordítottak, elhúztak két góllal is, és a vendégek csak nagy nehézségek árán tudtak egyenlíteni. A két válogatott öt mérkőzés után azonos pontszámmal áll a csoport tabelláján négy egységgel lemaradva Oroszországtól.

A találkozón pillanatok alatt megszerezték a vezetést a portugálok, egy jobb oldali szöglet után Bruno Alves ronaldói súlypontemelkedést mutatott be, és öt méterről a léc alá fejelt. Az Infostrada statisztikái szerint eddig ez volt egy meccsen a leggyorsabb találat a mostani világbajnoki selejtezősorozat európai színterén. 0–1

Gyorsan lehiggadtak tehát a portugál kedélyek, negyedóra elteltével azonban aktivizálták magukat az izraeliek, és egy cseles szabadrúgás-kombináció után Eden Ben Baszatnak csak kevés hiányzott, hogy kiegyenlítse az állást. A félidő közepén aztán már összejött az egyenlítés: Juval Spungin beadása után Ben Baszat átlépte a labdát, amely középen Tomer Hemedhez került, a Mallorca csatára pedig fordulásból szépen a jobb alsóba lőtt. 1–1

A portugálok némi mezőnyfölényben játszottak, de az izraeliek remekül szűkítették a területet, és ha úgy adódott, taktikai szabálytalanságokat sem féltek elkövetni, miközben a luzitánok szabadrúgásai leginkább csak a sorfal tagjaira jelentettek veszélyt. A 34. percben Raul Meireles kitűnő indítása után Hélder Postiga előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám az estében leadott lövés után a labda az alapvonalon túlra pattant a jobb oldali kapufáról.

A 40. percben bekövetkezett a teljes fordulat: Joao Pereira csúnyán beragadt az ibériai védelem jobb oldalán, Hemed labdája után pedig Ben Baszat került ziccerbe, és a 26 éves játékos kíméletlenül kihasználta a lehetőséget. 2–1

A portugálok egyre feszültebben futballoztak, rengeteget reklamáltak fölöslegesen Stephane Lannoy-nál – csak Cristiano Ronaldo hisztizett kétszer tizenegyesért a francia bírónál, jogtalanul, és hiába –, a 16-os közelében pedig egyszerűen nem találták az irányzékot. A 70. percben ráadásul tovább nőtt soraik között a feszültség, mert egy szögletet követően Rami Gerson túlugrotta az első gól „liftemberét", Bruno Alvest, és a léc alá bólintott. A meccsnek azonban még nem volt vége, mert Portugália pillanatokkal később szépített: Ronaldo viharzott el a jobbösszekötő helyén, és a kapu elé érve okosan a passzt választotta lövés helyett, így Hélder Postigának csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát. 3–2

A hajrában Paulo Bento csapata nagy fölénybe került, ám Vieirinha beívelése után a Fábio Coentrao megfejelte labda a lécről még az alapvonalon túlra pattant, a 93. percben viszont siker koronázta a vendégek erőfeszítéseit. Carlos Martins beadása után Hugo Almeida csúsztatott, a labda ismét a lécre pattant, a felszabadítani próbáló Tal Ben Haim azonban Fábio Coentrao lábára rúgta a labdát, amely így a kapuba pattant. Portugália 3–3-as döntetlent játszott Izraelben.

A tabellán a két válogatott között nem változott a különbség: 2–2–1-es mérleggel és 8 ponttal állnak a felek, négy ponttal lemaradva az eggyel kevesebb meccset játszó Oroszországtól, amely – ha az időjárás is engedi – Észak-Írországban lép ma pályára.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
F-CSOPORT
IZRAEL–PORTUGÁLIA 3–3 (2–1)
Ramat Gan,
Ramat Gan Stadion. V: Stéphane Lannoy (francia)
IZRAEL: Auate – Spungin, Tibi, Ben Haim, Gerson – Natho, Jeini, Kajal – Melikson (Refaelov, 73.), Hemed (Atar, 64.), Ben Baszat (Benajun, 81.). Szövetségi kapitány: Eli Guttman
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Joao Pereira, Pepe, Bruno Alves (Hugo Almeida, 74.), Fábio Coentrao – Raúl Meireles, Miguel Veloso (Carlos Martins, 60.), Joao Moutinho – Varela (Vieirinha, 60.), Hélder Postiga, Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento
G: Hemed (24.), Ben Baszat (40.), Gerson (70.), ill. Bruno Alves (2.), Hélder Postiga (72.), Fábio Coentrao (93.)

LUXEMBURG–AZERBAJDZSÁN

Az F-csoport talán legkisebb érdeklődéssel várt találkozóján Azerbajdzsán labdarúgó-válogatottja gól nélküli döntetlent ért el Luxemburg vendégeként.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
F-CSOPORT
LUXEMBURG–AZERBAJDZSÁN 0–0

Luxembourg,
Josy Barthel Stadion. V: Padraigh Sutton (ír)
LUXEMBURG:
Joubert – Hoffmann, Schnell, Phillips, Mutsch (Bettmer, 94.) – Gerson, Jänisch, Bensi, Jans – da Mota, Joachim (Deville, 93.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
AZERBAJDZSÁN: Agayev – F. Sadiqov, Ru. Abisov, Sükürov, Ramaldanov – Medvedev, R. A. Sadiqov (Huseynov, 87.), Ismayilov, Javadov (Nadirov, 59.) – Aliyev, Fardjad-Azad (Özkara, 71.). Szövetségi kapitány: Berti Vogts

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–OROSZORSZÁG

A szakadó hóesés és a pálya alkalmatlansága miatt szombatra halasztották a mérkőzést, amit aznap a tervek szerint 16 órától pótolnak. Az oroszokat nem érinti különösebben érzékenyen a változás – ők kedden szabadnaposak –, az északíreknek viszont kevesebb pihenőjük lesz az Izrael elleni találkozó előtt.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 4 4 8–0 +8 12
2. Izrael 5 2 2 1 13–8 +5 8
3. Portugália 5 2 2 1 9–6 +3 8
4. Észak-Írország 4 3 1 3–5 –2 3
5. Azerbajdzsán 4 2 2 2–6 –4 2
6. Luxemburg 4 1 3 2–12 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik