Vb 2010: sűrűn használt Webb-lapok - szép volt, Viktor!

Vágólapra másolva!
2010.07.12. 14:03
Soha nem látott „sárgaeső" zudult tegnap este a dél-afrikai labdarúgó-vb fináléjára. A Spanyolország–Hollandia (1–0) meccset vezető angol Howard Webb 14 sárga és 1 piros kártyát osztott ki a feleknek – annyi lapot, mint soha senki még világbajnoki döntőben!

A korábbi laprekordot az 1986-os argentin–nyugatnémet (3–2) finálé tartotta: a brazil Romualdo Arppi Filho hat sárgát mutatott fel 4–2-es leosztásban.

Webb négy találkozón bíráskodott Dél-Afrikában, s ő adta a legtöbb lapot a tornán; a sárga összesen 31-szer, a piros egyszer (John Heitinga második sárgája után, épp az említett döntőben) villant a kezében.

Az ellenpont a mi Kassai Viktorunk, aki négy mérkőzésen csupán kilenc sárgát osztott ki. Csakúgy, mint Webb nevéhez, az ő nevéhez is fűződik egy világcsúcs. Éspedig: lapok nélkül vezette le a spanyol–német (1–0) elődöntőt – világbajnoki elődöntőt addig senki sem tudott le „cédula" nélkül a színes kártyák 1970-es bevezetése óta!

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
Tegnap, 7:40

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik