Minden, ami vb-döntő

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 17:30
null
Spanyolország ülhetett fel a vb-trónra (Fotó: Action Images)
A spanyol válogatott Andrés Iniesta hosszabbításban szerzett góljával legyőzte Hollandiát a dél-afrikai világbajnokság döntőjében. A mérkőzést igyekeztünk méltóképpen felvezetni és tudósítani mi is, az áttekinthetőség kedvéért összegyűjtöttük elsősorban a fináléval foglalkozó híreket, cikkeket és képeket.

 

 

A DÖNTŐ UTÁN
Több száz szurkoló várta a madridi repülőtéren a vasárnap világbajnoki címet szerző spanyol labdarúgó-válogatottat, akik már utazás közben is ráhangolódtak az érkezésre. Fotók és videó!
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke elmondta, sajnálja, hogy túl sok durva szabálytalanság a fináléban, míg a holland legenda, Johann Cruyff élesen kritizálta az oranje stílusát.
A nemzetközi sajtó egyetért abban, hogy Spanyolország megérdemelten nyerte meg a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot. A spanyol sajtó a világbajnokot a mennyekbe emeli.
Távoli bomba, emelés, bravúros megoldások. Maicon trükkös góljától Van Bronckhorst bombájáig. Szavazzon a világbajnokság legszebb góljára!
Telek András legújabb blogbejegyzésében úgy véli, durva volt a finálé, amelyet a spanyolok megérdemelten nyertek meg.
Howard Webb 14 sárga és 1 piros kártyát osztott ki a fináléban – annyi lapot, mint soha senki még világbajnoki döntőben!
Xavi egyedül többet passzolt, mint Új-Zéland. Érdekes statisztikák a világbajnokságról!
A döntő ráadása lett minden idők legnézettebb műsora Spanyolországban, 85.9 százalékos nézettséget ért el, 15.6 millióan kísérték figyelemmel az utolsó harminc percet.
Euforikus állapotban nyilatkoztak a spanyol válogatott játékosai a Hollandia elleni a hosszabbításban megnyert világbajnoki döntő után, amely történelmi siker volt a selección számára. A győztesek nagy része egyelőre el sem tudja hinni, mit vitt véghez, és a La Roja tagjai szurkolóiknak ajánlották a diadalt.
A holland válogatott tagjai sportszerűen elismerték, hogy Spanyolország megérdemelten szerezte meg a világbajnoki címet, egyedül Mark van Bommel hibáztatta a játékvezetőt a narancsmezesek kudarcáért.
Több tucat randalírozó szurkolót állítottak elő vasárnap éjjel Hollandiában.
Rendőrségi jelentések szerint 260 ember megsérült, közülük 50-et kórházba kellett szállítani Spanyolországban a vb-döntő éjszakaján.
Fabregas és Puyol laza volt a győztes meccs után. A két spanyol játékos sörözött a kispadon a vb-győzelem után – videó!
Casillas csókja riporter barátnőjének élő, egyenes adásban – videó!
Fülöp herceg, a sztártenor Placido Domingo és az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is győztes teniszcsillag, Rafael Nadal is ellátogatott a spanyolok öltözőjébe a győztes mérkőzés után.
Az új MLSZ-elnök, Csányi Sándor szinte testközelből figyelte a kupaátadást - fotó
A vb egyetlen százszázalékos teljesítményét Paul, a polip nyújtotta, aki minden meccre jól tippelt.
Traumáról és gyászról számoltak be internetes felületeiken a holland újságok.
A vb utolsó bizonyítványát tölthetik ki az Olvasók: ki volt a döntő legjobbja? Osztályozzon és kiderül!
VISSZHANG: Raúl: Élmény volt a tévé előtt ülni, és nézni Spanyolország világbajnokságon nyújtott játékát. • Vicente del Bosque: Mindent nekik köszönhetünk, ezeknek a nagyszerű játékosoknak. • Bert van Marwijk: A jobbik csapat győzött • Dirk Kuyt: Mi vagyunk a felelősek a vereségért.

 

VB-DÖNTŐ, 2010
 
2010. 07. 06.:

Hollandia Uruguay 3–2-es legyőzésével jutott be a dél-afrikai labdarúgó-vb döntőjébe.

2010. 07. 07.:

Kiderült, ki lesz az oranje ellenfele a fináléban: a Németországot a mérkőzés egyetlen találatával legyőző spanyol válogatott.

2010. 07. 08.:

A mérkőzés játékvezetője az angol Howard Webb lesz, aki a spanyolok svájciak elleni csoportnyitóján is közreműködött.

2010. 07. 09.: Öt játékos is pályára lép a fináléban azok közül, akik elnyerhetik a FIFA-tól a világbajnokság legjobb labdarúgójának járó díját.
Mindenképpen új világbajnokot hirdetnek a döntő után, sőt, először nyer európai csapat Európán kívül.
2010. 07. 09.: Meglepő nyilatkozatot tett a holland legenda, Johan Cruyff, aki jobban örülne, ha a spanyolok győznének.
2010. 07. 10.: Nem túl bíztató: több játékos szerint nem az számít, hogy szépen játszanak-e a döntőben, hanem az eredmény. A spanyol Andrés Iniesta szerint életük nagy lehetősége előtt állnak.
2010. 07. 11.: Sokan találgatnak a döntő előtt, hogy milyen összeállításban lépnek pályára a felek. Állítsa össze Ön is a kezdőket saját szája íze szerint!
A jelenlegi magyar szövetségi kapitány szerint a hollandok szárnyalnak Robbennel, de a spanyolok az esélyesek.
Fabio Cannavaro viszi a világbajnoki trófeát a játéktérre a döntő előtt.
Különös díszkíséret: a holland válogatott repülőgépét az országhatártól egy narancssárgára festett F16-os vadászgép kíséri haza Amszterdamig.
Aki megnyeri a döntőt, nemcsak történelmet ír, hanem a FIFA világranglista élére is ugrik.
„Wesley, nyertél már elég címet ebben a szezonban, lenyugodhatnál már" – ugratta egy SMS-ben Sergio Ramos egykori csapattársát, Wesley Sneijdert.
Xavi szerint kijárna már nekik a világbajnoki cím.
David Villa szerint megnyerhetik a döntőt, ha csapata sokat birtokolja a labdát.
Utolsó mérkőzésére készül Giovanni van Bronckhorst, ráadásul csapatkapitányként emelné a magasba a világbajnoki trófeát – ha nyernek.
A mérkőzés előtti beharangozónkban leszögeztük: csak az biztos, hogy új világbajnokot avatnak.
A FIFA minden követ megmozgat, hogy Nelson Mandela adja át a világbajnoki trófeát a Hollandia–Spanyolország meccs győztesének. Mandela unokájának nem tetszik ez.
Ha több játékos is ugyanannyi gólt szerez, akkor az kapja meg a torna aranycipőjét, aki több gólpasszt adott a világbajnokságon. Ha szeretné megtudni, kié az előny e tekintetben, kattintson ide!
A holland szűrő, Nigel de Jong korábban elmondta, hogy fizikai fájdalmai voltak, amiért ki kellett hagynia az elődöntőt, a fináléban pedig már csak azért is belead mindent, hogy bosszantsa az angolokat.
Újra a kezdőben szerepelhet Fernando Torres helyett a spanyoloknál Pedro, aki minden bizonnyal ezúttal is csodálkozik majd.
Meglepő nyilatkozattal rukkolt elő Robin van Persie, a hollandok csatára: szerinte a spanyolok sokkal esélyesebbek a győzelemre a fináléban.
Rossz hír az oranje-fanok számára: az első pár mérkőzést kihagyó ördöngös szélső újfent sérüléssel bajlódik.
Összegyűjtöttünk tíz okot, amely azt igazolja, hogy ma este a hollandok nyernek.
Természetesen fordítva is történhet, és a spanyolok nyerik a vb-t. Tíz ok miatt is lehetséges ez.
Elkezdtük folyamatosan frissülő képgalériánkat a világbajnoki döntőről. Az első képek alapján fél héttől kezdődik a záróünnepség.
A holland Telegraph szerint is abban az összeállításban lép pályára az oranje, amit mi is megsejtettünk reggel.
Ejnye: a holland szurkolók egy csoportja szegény Paul halálát kívánja...
Nézzük, hogyan tippeltünk a vb előtt csapatmustra-rovatunkban!
"Bert van Marwijkra vár a feladat, hogy belépjen választottjaival a tulipánosok hetedik szobájába" – írtuk a hollandokról. Erre még várniuk kell picit, de az előszobáig eljutottak, különösebb gond nélkül.
"Világot hódítana a Nagy Armada" – adtuk hírül a spanyol válogatotról jó egy hónapja. Nem véletlenül hagytuk őket leghátra, most is végig bírták. 
A fejlődést nem lehet megállítani: Kínában a szerencsésebbje 3D-s moziban nézheti a döntőt.
Nem kispályázik Rafael van der Vaart sem: "Ha nyerünk, halhatatlanok leszünk" – mondta.
Hatalmas holland fölény – egyelőre csak a lelátón.
Megjöttek a kezdőcsapatok is, a hollandban abszolúte semmilyen meglepetésről nem tudunk beszámolni.
A spanyolban szintén azok kaptak helyek, akikre reggel is számítottunk.
A FIFA ösztökélése nem volt hiábavaló: a döntőre Nelson Mandela is ellátogatott a stadionba.
A döntő előtti mintegy félórás, látványos show-val búcsúzott a világ futballkedvelőitől a Dél-afrikai Köztársaság, amely egy hónapon át volt házigazdája a labdarúgó-világbajnokságnak.
 20.30 PERCKOR ELKEZDŐDÖTT A TALÁLKOZÓ. AZ ONLINE KÖZVETÍTÉST ITT KÖVETHETI FIGYELEMMEL.
Az élőképes cikkünket ide kattintva olvashatja el.
Vége: Európa után a világot is meghódították a spanyolok! Spanyol gólhelyzettel kezdődött a találkozó, majd nagy fölénybe került az Európa-bajnok, de az első tíz perc után kiegyenlítetté vált a játék, és nem is változott ez az első félidőben. Újabb spanyol ziccerrel nyitott a második játékrész, majd Arjen Robben, később David Villa hagyott ki hatalmas helyzetet. Robben eldönthette volna a találkozót, de Iker Casillason nem tudott kifogni. A hosszabbítást a spanyolok bírták jobban, és a végig veszélyes Andrés Iniesta találatával eldöntötték a világbajnokságot.
KÉPGALÉRIA: A döntőben a durva szabálytalanságoktól kezdve, a kihagyott – és egy értékesített – ziccereken, valamint egy piros lapon át, a spanyol örömünnepig és holland bánatig volt szinte minden. Az eseményeket remek fotók örökítették meg. Tekintse meg ezekből készült válogatásunkat!
VIDEÓ: A fináléban Andrés Iniesta hosszabbításban lőtt találata döntőtt az aranyérem sorsáról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik