Hollandia-Spanyolország: a hibátlan a „leggólszegényebb” ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 15:11
null
Hollandia lehet a negyedik százszázalékos világbajnok (Fotó: Action Images)
Egy dolog biztos a vasárnapi vb-döntő előtt: mindenképpen új világbajnokot avatnak a holland–spanyol mérkőzés után. Hollandia lehet a negyedik százszázalékos világbajnok, míg spanyol siker esetén a selección lesz az első csapat, amelyik úgy nyeri meg a tornát, hogy elveszítette az első meccsét. A spanyolok lehetnek a világbajnokságok történetének leggólszegényebb, ugyanakkor legkevesebb gólt kapó győztesei is. 

A korábbi vb-k történetét böngészve több érdekes megállapítás is tehető a vasárnapi fináléval kapcsolatban. Amennyiben az oranje vasárnap is győz (a rendes játékidőben vagy a hosszabbításban), úgy az 1930-as uruguayi, valamint az 1970-es és 2002-es brazil válogatott után a negyedik olyan gárda lesz, amelyik százszázalékos teljesítménnyel nyeri meg a tornát (ha a kilencven vagy százhúsz percek alapján született eredményeket vesszük alapul).

A hollandok teljesítményének értékét növeli, hogy Bert van Marwijk együttese a selejtezők során is megnyerte mind a nyolc meccsét (még ha az egyik leggyengébb csoportban is szerepelt).

Érdekesség, hogy eddig mindig Európán kívüli helyszínen (Uruguay, Mexikó, Dél-Korea/Japán) rendezett világbajnokságon nyert százszázalékosan tornát egy csapat. Most is Európán kívül, de végre európai válogatott győzhet hibátlanul egy vb-n!

 SZÁZSZÁZALÉKOS VILÁGBAJNOKOK
Időpont Helyszín Világbajnok
1930 Uruguay Uruguay
A világbajnok mérkőzései:  
Uruguay–Peru 1:0
Uruguay–Románia 4:0
Uruguay–Jugoszlávia 6:1
Uruguay–Argentína 4:2
1970 Mexikó Brazília
A világbajnok mérkőzései:
Brazília–Csehszlovákia 4–1
Brazília–Anglia 1–0  
Brazília–Románia 3–2
Brazília–Peru 4–2  
Brazília–Uruguay 3–1
Brazília–Olaszország 4–1
2002 Dél-Korea/Japán Brazília
A világbajnok mérkőzései:
Brazília–Törökország 2–1
Brazília–Kína 4–0  
Brazília–Costa Rica 5–2
Brazília–Belgium 2–0
Brazília–Anglia 2–1  
Brazília–Törökország 1–0
Brazília–Németország 2–0

Ehhez persze az ibériaiaknak is lesz egy-két szavuk. A spanyol csapat egyébként a második válogatott, amelyik három egymást követő 1–0-s győzelemmel jutott be a vb-döntőbe; az első Németország volt, 2002-ben. Ehhez kapcsolódik, hogy ha Spanyolország diadalmaskodik a végén, azt minden bizonnyal a valaha volt legkevesebb góllal teszi. Jelenleg hét találatnál jár, s a legkevesebb szerzett gól a végső győztestől eddig tizenegy: 1938-ban az olaszok, 1966-ban az angolok, 1994-ben pedig a brazilok nyertek aranyérmet ennyi góllal.

Még egy érdekesség: Spanyolország lehet az első együttes, amelyik úgy nyer vb-t, hogy elbukta az első mérkőzését. Az eddigi bajnokok ugyanis – két kivételtől eltekintve (1966, Anglia; 1982, Olaszország) – rendre győzelemmel kezdték a vb-ket.

VILÁGBAJNOKOK ELSŐ MÉRKŐZÉSEI
Időpont Helyszín Világbajnok Első mérkőzés
1930 Uruguay Uruguay Uruguay–Peru 1:0
1934 Olaszország Olaszország Olaszország–Egyesült Államok 7:1
1938 Franciaország Olaszország Olaszország–Norvégia 2:1 – h. u.
1950 Brazília Uruguay Uruguay–Bolívia 8:0
1954 Svájc NSZK NSZK–Törökország 4:1
1958 Svédország Brazília Brazília–Ausztria 3:0
1962 Chile Brazília Brazília–Mexikó 2:0
1966 Anglia Anglia Anglia–Uruguay 0:0
1970 Mexikó Brazília Brazília–Csehszlovákia 4–1
1974 NSZK NSZK NSZK–Chile 1–0
1978 Argentína Argentína Argentína–Magyarország 2–1
1982 Spanyolország Olaszország Olaszország–Lengyelország 0–0
1986 Mexikó Argentína Argentína–Dél-Korea 3–1
1990 Olaszország NSZK NSZK–Jugoszlávia 4–1
1994 Egyesült Államok Brazília Brazília–Oroszország 2–0
1998 Franciaország Franciaország Franciaország–Dél-Afrika 3–0
2002 Dél-Korea és Japán Brazília Brazília–Törökország 2–1
2006 Németország Olaszország Olaszország–Ghána 2–0

A Vörös Fúria becenévre hallgató társulat amúgy nemcsak elöl, de hátul is kevés gólos a tornán – utóbbi ugyebár pozitívum. Méghozzá annyira, hogy ha Iker Casillas a döntőben is megússza kapott gól nélkül, a csapat pedig világbajnok lesz, akkor a spanyolok beállítják a franciák 1998-as és az olaszok 2006-os csúcsát. Nevezetesen: ők lennének a világbajnokságok történetének harmadik aranyérmesei, akiknek csupán kétszer zördül meg a hálójuk a tornán.

Az újabb „Casillas-rolózás" már a nyolcadik volna a kapus vb-karrierjében, ami már-már világbajnoki rekord. Ezt egyelőre az angol Peter Shilton és a francia Fabien Barthez tartja, egyaránt 10 kapott gól nélküli találkozóval...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik