Blanc ott folytatja, ahol Domenech abbahagyta

Vágólapra másolva!
2010.09.03. 23:20
null
Yann M'Vila (balra) és Adil Rami dialógusa sokat elárul a franciák helyzetéről (Fotó: Action Images)
A csereként beálló Szergej Kiszljak hajrábeli góljával Fehéroroszország idegenben 1–0-ra legyőzte Franciaországot a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének pénteki játéknapján.

Bár Laurent Blanc irányításával új korszak kezdődött a francia válogatott életében, az eredmény egyelőre ugyanaz, mint amit a Raymond Domenech-éra vége hozott. Két vereséggel zárult a vb – két vereséggel kezdődött Blanc időszaka (augusztusban Norvégiában kapott ki a fiatal kék sereg).

Tegyük hozzá, a szövetségi kapitány egyelőre nem a maga ura. A világbajnokságon történt játékossztrájk, pontosabban az utána kiszabott eltiltás miatt az új kapitány nem számíthat néhány fontos játékosára, köztük a játékmesterre, Franck Ribéryre, akinek tapasztalata a nehéz pillanatokban aranyat érhetne (igaz, a vb-n sem ért aranyat).

Blanc úgy döntött, hogy a középpályán a tapasztalt Alou Diarra helyett Yann M'Vilát szerepelteti a kezdő tizenegyben, elősegítendő a támadóbb felfogású játékot. A kezdeményezéssel nem is volt gond, a „kékek" többet támadtak az egész mérkőzés folyamán, de az átütőerő ugyanúgy hiányzott a játékukból, mint a 2006-os világbajnokság óta szinte folyamatosan. Az amúgy is harmatos csatárjátékon nem lendített, hogy előbb Loic Rémy, majd – már a hajrában – a csereként beálló Louis Saha is megsérült.

A fehéroroszok szervezetten, higgadtan futballoztak, és a hajrában kamatoztatták nagyobb rutinjukat. A 86. percben Vjacseszlav Hleb csapott le az ide-oda pattogó labdára a jobb oldalon, beforgatta a határozatlan Clichyt, az alapvonalról visszajátszott, és Szergej Kiszljak jó lövéssel eldöntötte a mérkőzést. 0–1

A FEHÉROROSZOK GYŐZTES GÓLJA
 

A francia válogatott a hajrára sem táltosodott meg, kapkodva szőtt akcióiból nem tudott kiegyenlíteni. Ahogyan a L'Équipe francia sportnapilap gyorsértékelésének címében fogalmazott: Nem, semmi sem változott.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
D-CSOPORT
FRANCIAORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 0–1 (0–0)
Saint-Denis. V: Collum (skót)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Rami, Mexes, Clichy – Menez (Saha, 69.; Gameiro, 80.), Malouda, M'Vila, Diaby – Rémy (Valbuena, 34.), Hoarau. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
FEHÉROROSZORSZÁG: Zsevnov – Sitov, Omeljancsuk, Martinovics, Jurevics – Tigorjev, Kulcsij – Rogyionov (Kornyilenko, 85.), A. Hleb, V. Hleb – Kutuzov (Kiszljak, 75.). Szövetségi kapitány: Bernd Stange
G: Kiszljak (86.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik