Szívből áradó argentin erő: fontosabb a válogatott a klubcsapatnál
JÓL MONDTA LIONEL SCALONI szövetségi kapitány, ez a szív diadala volt az argentin válogatottól. A viszonylag kényelmes csoportkör után a címvédőt rendre a szíve segítette át a nehézségeken: hosszabbításos győzelem a Zöld-foki-szigetek ellen (3–2), utolsó pillanatos fordítás 0–2-ről Egyiptommal szemben (3–2), majd újabb hosszabbítás Svájc ellen (3–1), hogy aztán ismét kései talpra állás következzen, ezúttal az Anglia elleni elődöntőben (2–1). Összességében a vb-n látott 19 argentin gólból 12 a 75. perc után született.
Már csak a nagy számok törvénye alapján ez aligha lehet véletlen, és persze könnyebb úgy ezt a pluszt hozzátenni a csapat teljesítményéhez, hogy a futball történetének egyik, ha nem a legjobb játékosára lehet építeni a taktikát – még ha Lionel Messi már sokkal kevésbé is bírja a terhelést. Szintén Argentína malmára hajtja a vizet, hogy Scaloni már 2018 óta vezeti a válogatottat, volt tehát ideje összeszoktatni ezt a garnitúrát, az azonban szembeötlő, hogy az elődöntő előtt a dél-amerikaiak egyetlen top tízes csapattal sem találkoztak, de Anglia ellen is a korábban látott forgatókönyv érvényesült.
Az argentin siker mögött természetesen tudatosság is meghúzódik, nem is kevés. A 39 éves Messit a csoportkörben a kapitány igyekezett kímélni – csak az Ausztria elleni találkozót játszotta végig –, majd a kieséses fázisban olyan szerepkörbe tette, ami egyfajta egyensúlyt teremt a támadó- és a védekezőjáték között. Mert ha Messit túlságosan előretolná, hogy csak a befejezésekkel törődjön, Argentína szinte emberhátrányba kerülne az ellenfél támadásainál, Scaloni viszont inkább visszavontabban játszatja a jobb oldali félterületen. Jóllehet így is kevesebbet fut a többieknél, sőt, időnként csak sétál vagy lődörög a pályán, a rövidebb ritmusváltásokat előre és hátra is képes megoldani. Igaz, ez egyfajta kényszermegoldás, mert Scaloninak nincsenek vérbeli szélsői, az összképet tekintve viszont ennél nem is csinálhatta volna jobban a kapitány.
Argentína játéka még sincs vakon Messi alá van rendelve, hanem a csapatkapitány adottságaihoz optimalizált, mondhatni a válogatott nem helyette dolgozik, hanem érte. A szakvezető rendszere leginkább úgy működik, hogy a csapat szerkezete azt szolgálja, hogy a nyolcszoros aranylabdás a pálya azon részein kapjon labdát, ahol a legnagyobb hatást tudja gyakorolni. Ez nem függőség, hanem tudatos erőforrás‑menedzsment, így lehet ugyanis a világ legjobb döntéshozóját helyzetbe hozni. Hogy mást ne mondjunk, Anglia ellen sem azt erőltette Argentína, hogy Messi magának keresse a gólszerzési lehetőséget, mert az európaiak védekezése elsősorban erre összpontosított, így viszont egy fokkal kényelmesebben kerülhetett előkészítő pozícióba, aminek két gólpassz lett az eredménye. Más kérdés, hogy akkor is végbement volna-e az argentin feltámadás, ha Thomas Tuchel angol szövetségi kapitány nem húzza ennyire rá az ellenfelet a saját együttesére a hajrában…
Argentína Messi köré építi a működő, modern csapatot, amely képes nélküle is uralni a meccseket, de vele tudja megnyerni őket. A hangsúlyt persze a csapatra érdemes helyezni, ami még ebben a vb-mezőnyben is több olyan jellemzőt mutat, amit a többiek csak részben vagy egyáltalán nem. Először is a modern korban szinte egyedülálló, hogy a játékosok szinte nagyobb elánnal küzdenek és jobb teljesítményt is nyújtanak a válogatottjukban, mint a klubjaikban, márpedig az argentinok imádnak a nemzeti csapatban játszani, ami már akkor érezhetővé válik, amikor a himnuszt éneklik. Ennek a következménye az is, hogy a kispadról beállókkal fikarcnyit sem gyengül a válogatott teljesítménye, és szinte mindegy, kik szállnak be később a játékba.
„Mindig azt tesszük, amit a meccs megkövetel. A csapatból akarom kihozni a maximumot és ezt mindenki megérti. Ha nem ilyen játékosokkal számolhatok a padon, nem érnénk el sehova. Ha bonyolódik a mérkőzés, más tervet keresek. Most is: Lautaro Martínez bejött és gólt szerzett. Nico González, Nicolás Otamendi, Rodrigo De Paul, Gonzalo Montiel – mind tökéletesen szálltak játékba. Ezek a srácok úgy futballoznak, mintha gyerekek lennének. Nem azon jár az agyuk, hogy kieshetnek, hanem hogy focizhatnak” – hangsúlyozta Lionel Scaloni az Anglia elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatóján.
Kétségtelen, hogy kulcsfontosságú, pontosan időzített cserékkel fordította meg az elődöntő menetét. Nico González beállításával Argentína erősebb lett a bal oldalon, miközben az angolok egyre mélyebben védekeztek Anthony Gordon gólja után. A hidratációs szünetet követően tovább finomított a kapitány: érkezett a kőkemény Otamendi, aki szabad kezet kapott a védelemben, Montiel jobbra került, még nagyobb védekező stabilitást adva, De Paul pedig Messi mellé érkezett támogatónak. A változtatások összezavarták az egyre inkább behátráló Angliát, Argentína pedig beadásokkal és folyamatos passzjátékkal egyre közelebb került az ellenfél kapujához. Lautaro Martínez beállítása végleg lekötötte a védőket, Messi szabadon mozoghatott, az angolok pedig erőnlétileg és mentálisan is összeomlottak. Argentína ekkor váltott igazán ritmust, és ismét csak a hajrában nyert meg egy szinte már elveszettnek hitt mérkőzést.
Tényleg a szív diadala volt. Ez is.
