Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Cseppben a tenger – nálam a svédek elleni mámoros francia futball kulcspillanata az volt, amikor Kylian Mbappé első gólja után kiszaladt Didier Deschamps szövetségi kapitányhoz egy ölelésre. Ilyesmit a leggondosabb marketing sem szülhet, az pedig szintén jellemző, hogy a többiek követték, így együtt ünnepelt a pálya, a kispad, a játékosok és a kapitány.

Egység ez a javából, de ha valaki naivnak tart, úgy véli, bedőltem a látszatnak, annak úgy fogalmazok, hogy együtt akarás a javából. Van szándék, van cél, és vannak hozzá klasszis futballisták, mert az a legfontosabb. Mondják, hogy a franciák azt csinálnak a pályán, amit akarnak, ami úgy pontos, hogy azt csinálhatnak, mert megteremtik hozzá a lehetőségeket. Még szűkebben: bennük a képesség, hogy megteremtsék. Ami persze megint kvalitásfüggő, a francia nívóra nálam jellemző, hogy a PSG-ben kulcsember Désiré Douénak ezúttal elegendő volt csereként beállnia.

A svédek kapitánya, Graham Potter úgy vélte, tökéletes játékkal sem lettek volna képesek megállítani a franciákat, nyugodtan beszélt a meccs után, semmi mentségkeresés, elvégre azzal nehéz mit kezdeni, ha az ellenfél egyértelműen jobb. A felkent hozzáértők már mondták, ki hová tolódott, futott, zárkózott, jött a fel- és a visszapassz, biztos igazuk van, engem nem zavar, ha győzködik magukat, mennyire értenek hozzá, amíg tetszik, amit a pályán látok. Ahol a titok kipattant: a francia játékosok tudnak futballozni, a játék minden elemében vagy klasszisok, vagy elsajátították és tutira hozzák, ami megtanulható. Ez a lényeg. A tudás.

Azt mondja Deschamps, még csak a tizenhat között vannak, illendő a visszafogottság, a földön kell maradni. Az ilyesmi kifizetődik, legyen elég csak a mi berni döntőnkre (1954) gondolni, amikor mindenki végig biztos volt abban, hogy világbajnokok leszünk, már ácsolták a győzelmi dobogót, bélyeget nyomattak – aztán mégse. Csupán akkori főszerkesztőnk, Feleki László volt óvatos(abb), tompította, hogy hétszentség a győzelem: „Mert elbizakodottságra nincs is ok”.

Jobb, ha a kapitány int türelemre, s nem a krónikás – ez már az én szakmai meglátásom.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!