Lányok, asszonyok – Malonyai Péter publicisztikája
Család ellen nincs orvosság – mondogatta visszatérően apám, igazsága most Németország világbajnoki szereplése kapcsán jött elő bennem. A csapat leszerepelt, Paraguayjal nem bírva, a tizenhat közé sem jutott be. A kritikára mindig kész egykori klasszis, örök emlékezetű szövetségi kapitányunk (28 mérkőzésen 81 futballistát küldött pályára), Lothar Matthäus úgy véli, főszerepe volt a kudarcban a játékosfeleségeknek, -barátnőknek. Mármint a jelenlétüknek, vele annak, hogy megoszlott a futballisták figyelme a játék és a család között.
Már az is feszültséget szült, hogy az egyik játékos nem csupán a feleségét és a gyermekeit hozhatta magával, hanem a mamáját is, aki a csapattal repült, amíg mások rokonainak kereskedelmi járattal kellett kiutazniuk. Az sem szült jó vért, hogy az edzéseken kivételként rendre ott volt Julian Nagelsmann szövetségi kapitány párja, Lena Wurzenberger. A legtöbb baj pedig abból származott, hogy a helyszínen felkapta a hölgyeket a média.
Matthäus szerint előjött az 1994-es, szintén az Egyesült Államokban rendezett világbajnokság emléke, amikor ugyancsak a lányok, asszonyok miatt állt a bál. Úgy emlékszik, hogy még dokumentumfilmek is készültek a témában, amiben téved, de egyébként hiteles tanú, hiszen 32 éve ő volt a csapatkapitány. A botrány persze akkor lett hangos, amikor Németország a negyeddöntőben kikapott Bulgáriától (1–2) és kiesett.
Kiderült, hogy akkor is vita volt abból, ki utazhat és ki nem, de az is csetepatéval járt, kik lehetnek ott a csapat repülőgépén és szállodájában, és egyébként is harc volt a hozzátartozók között a kiváltságokért. A visszaemlékezések szerint Bodo Illgner kapus felesége volt a leghangosabb, Bianca Illgner azért is kikelt magából, mert a szállásukat és az éttermi számlájukat nem fizette a szövetség. A játékosok közül Thomas Helmer háborgott („Bodo az első számú kapusunk, nem a felesége”), Andreas Möller később úgy emlékezett, hogy a csapat rengeteg energiát pazarolt jelentéktelen vitákra, és „mindig a játékosok feleségeiről szólt minden”.
Matthäus csapatkapitányként egyértelmű volt („Nem érdekel, mit mond egy játékos felesége”), férfiként már kevésbé, hiszen későbbi neje (1994–1999), Lolita Morena szintén ott volt a tornán. A visszaemlékezések szerint hivatalosan a Drake Hotelben kellett megszállnia, ám gyakran megjelent a csapatszálláson, megszegve a szabályokat. Ebből azonban nem lett botrány, a svájci televíziós műsorvezető minden bizonnyal úrinőként viselkedett.
A hölgyek ugyanakkor történelmet írtak, a hozzáértők szerint ugyanis ezzel indult a WAG (Wives and Girlfriends), azaz a feleségek és barátnők térhódítása a médiában. A jelenség a 2006-os németországi világbajnokság alatt lett általános, amikor az angol játékospartnerek csaknem ugyanannyi médiavisszhangot kaptak, mint maguk a futballisták. A legfelkapottabbak Victoria Beckham, Coleen Rooney és Cheryl Cole voltak. Folyamatosan tudni lehetett mit viselnek, hol vásárolnak, mit esznek ebédre, vacsorára, hogyan viselkednek a lelátón. A WAG-ek gyakorlatilag önálló hírességekké váltak, még úgy is, hogy az érintettek közül sokan leegyszerűsítőnek tartják, úgy érzik, a saját karrierjüket és személyiségüket háttérbe szorítják azzal, hogy feleségként vagy barátnőként azonosítják őket. Persze van, aki lubickol a szerepben, ilyen volt Rebekah Vardy, Jamie Vardy, a Leicester csatárának felesége, aki 2019-ben Wayne Rooney feleségéről, Coleenről „jelentett” a The Sun című bulvárlapnak. Mrs. Rooney kiszúrta, mi van, minden követőjét letiltotta a közösségi hálón Rebekah Vardy kivételével, majd több teljesen kitalált történetet tett közzé. A kitalációk is megjelentek a Sunban, Coleen ezzel a bejegyzéssel zárta le a nyomozását: „Ez… Rebekah Vardy fiókja.” A médiában pedig megkapta a „Wagatha Christie” becenevet, ami a krimizseni írónő angliai nimbuszát tekintve igazi rang. És hogy mennyire benne volt (van) a téma a levegőben, arra jellemző, hogy az ITV öt évadot felölelő, összesen 42 részes játékfilmsorozatot forgatott róla (Footballers’ Wives, 2002–2006).
A németekével ellentétes utat jártak be a dán futballistafeleségek az 1986-os világbajnokságon. Ők a csoportmérkőzések után hazautaztak. A híradások szerint örültek annak, hogy a szakma értékeli a tőlük kapott segítséget. Az érvelés szerint a világbajnokság legnehezebb szakaszában, az első 15 napon a megszokott hangulatot varázsolták a szálloda falai közé, levezették a feszültséget, volt, aki még főzött is. És az sem mellékes, hogy jelenlétük nem apasztotta a családi kasszát: minden költséget a dán szövetség fedezett. A dánok pontveszteség nélkül jutottak a nyolcaddöntőbe, a spanyolok elleni meccs előtt búcsúztak el a hölgyektől. Aztán a 16 között a vb-től is, hiszen kikaptak 5–1-re. A rossz nyelvek szerint utazhattak volna együtt is haza…
A feleségek a világbajnokságon témához mi már korábban hozzászóltunk, az elveszített berni döntő (1954) után sokan mondták (suttogták), hogy nem volt a legjobb ötlet, hogy a finálé előtti este a feleségeket kiutaztatták Solothurnba. Hivatalosan tagadták, elmismásolták az esetet, ám a Képes Sportban fotó van róla, az aláírás pedig perdöntő: „Szurkolók indulása Svájcba. Cziborné (balról) és Lantos mamája a hálókocsi ablakában.” És ha ez nem elég, álljon itt Szepesi György visszaemlékezése: „A világbajnoki győzelem elmaradása keserű pirula volt a Rákosi-rendszer számára. Politikai vereség is volt, már csak azért is, mert a politika nagyon készült a siker kiaknázására. Nem véletlen, hogy Farkas Mihály tudtával és engedélyével utaztak ki a feleségek Svájcba a döntőre.”
Későbbi futballistáink feleségei már csak családanyaként, a háztartás gondos vezéreiként voltak érdekesek. A válogatott balhátvéd Sárosi László nejének még a keresztnevét sem említi meg 1960-ban a Népsport, de azt igen, hogy: „Nyugalmat kell árasztania az otthonnak. Mindennek percnyi pontossággal kell lezajlania a háztartásban is. És általában derűsnek kell lennie, mert erre is szükség van a kikapcsolódáshoz. Az edző jobbkeze ők. Rajtuk sok múlik, ők is kovácsai a sikernek. És most üzennek is a még független, társtalan, magános nőtlen futballistáknak: »Nősüljenek meg ők is! De korán!… Ne várjanak, hallgassanak ránk. Mi jót akarunk nekik…«”
Az pedig már a közelmúlt, hogy 2021-ben Révész Attila kisvárdai sportigazgató összehívta a lányokat, asszonyokat, egyenként megkérdezte őket, mit tudnának ők hozzátenni a férjük, barátjuk teljesítményéhez. Kiderült, hogy sok helyen van csecsemő vagy kisgyerek, s az éjszakai ébredések bizony szaggatottá teszik az alvást, ami élettani szempontból káros. Révész elismerte, lehet, hogy az akciója ellenérzéseket váltott ki, de szerinte a futballistafeleségek nem olyanok, mint egy átlagos, munkába járó háziasszony. Nekik nincs semmi dolguk, csak a gyereknevelés, nem kell hajnalban elindulni a munkahelyükre, rengeteg szabadidejük van, ráadásul messze az átlag feletti életszínvonalon élnek. No, ha ez így van, akkor nyugodtan vállalhatnak is egy kis áldozatot, hogy a társuk helytállhasson a pályán.
Megjegyzendő, a sportigazgatói kérés utáni meccsét megnyerte a Kisvárda, ez persze rögtön elhallgattatta a kritikusokat, mert mondhat akárki akármit, ez a lényeg: ha nyersz, senkit sem érdekel, mi van háttérben, ha viszont nem, le kell nyelni a békát. Volt miniszterelnökünk, Antall József a háborgó belső ellenzékének szánt örökbecsűje (1990) nem csak a politikára vonatkozik: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Na ja, a győztesnek mindig igaza van, ami persze – nagy igazságtalanság.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
