Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti


– Tetszik az Egyesült Államok teljesítménye?
– Nagyon jól szerepel a csapat – válaszolta lapunknak a 20 éves Harangi Aiden, a ZTE FC amerikai-magyar védője, aki szerepelt az amerikai utánpótlás-válogatottakban. – Már az kiváló teljesítmény, hogy megnyerte nehéz csoportját, és a Törökországtól elszenvedett vereségre még pozitívan is lehet tekinteni. Ha megnézzük, a legtöbb esetben a világbajnokok sem nyernek meg minden mérkőzést, ráadásul a törökök ellen sok cserejátékos is lehetőséget kapott.
– Jól ismeri a válogatottat, hiszen korábban Mauricio Pochettino szövetségi kapitány felhívta edzeni a felnőttek közé és a játékosok sem ismeretlenek ön számára. Mi a csapat legnagyobb erőssége?
– Az összetartás és a csapategység. Szembetűnő, hogy minden gól után a gólszerző odafut a kispadhoz, és a cserékkel együtt ünnepel. Ez olyan összetartó erőről tesz tanúbizonyságot, amely messze repítheti a válogatottat. Mauricio Pochettino és a szakmai stáb fantasztikus munkát végez.
– Hogyan tetszik a világbajnokság, melyik együttes és játékos emelkedik ki?
– Ahogy négy évvel ezelőtt, most is Argentína és Franciaország a két legmeggyőzőbb csapat – viszont az Egyesült Államokat is kiemelném. A játékosok közül pedig Lionel Messit, de örülök annak, hogy Kylian Mbappé és Erling Haaland is nagyszerűen teljesít.
– Milyen az amerikai rendezés?
– Eddig fantasztikus a torna. Az emberek láthatják, milyen elképesztő infrastruktúrája van az Egyesült Államoknak, és ez szerintem sokakat meglepett. Nagyon jó látni, hogy Amerika legnagyobb hírességei is kijárnak a meccsekre, és a torna teljesen új generációt inspirálhat az amerikai labdarúgás számára.
– Sok kritikát kap a hidratációs szünet, hogy sok esetben teljesen indokolatlan, és csak a marketing miatt van. Mit gondol erről?
– Amikor meccset játszom és meleg van, kifejezetten örülök az ivószünetnek, mert kis lehetőséget ad kifújni magam. Szerintem fontos a játékosok szempontjából. Viszont a hidratációs szünettel az a legnagyobb gond, hogy minden meccsen kétszer megtartják, függetlenül az időjárástól és a hőmérséklettől. Ez kétségtelenül megtöri a mérkőzés ritmusát, ami játékosként és edzőként is nagyon zavaró lehet.
– Mit vár az amerikai válogatott következő mérkőzésétől?
– Az Egyesült Államok bárki ellen képes jó teljesítményt nyújtani, és most is esélyesebb, de nem szabad lebecsülni Bosznia-Hercegovinát, hiszen fizikailag erős csapat, amely veszélyes szöglet- és szabadrúgások után. Továbbjutás esetén van rá esély, hogy Belgium legyen az ellenfél a nyolcaddöntőben, az amerikai csapat pedig képes rá, hogy visszavágjon a belgáknak a 2014-es nyolcaddöntőben elszenvedett hosszabbításos vereségért. Az egész ország a nemzeti együttes mögött áll, ami hatalmas motivációt jelent a futballisták számára. Nagyon optimista vagyok, szerintem az Egyesült Államok meg is nyerheti a világbajnokságot.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Csütörtök, 2.00: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina, San Francisco (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!


