Elbízták magukat az angol szakértők az argentinok elleni meccs előtt, óriási blama lett a vége

T. Z.T. Z.
2026.07.16. 16:39
null
Lionel Messi a mérkőzés után legfeljebb örömkönnyeket hullajtott (Fotó: Getty Images)
A különböző angol médiafelületeken több szakértő is óriási magabiztossággal tekintett az Argentína elleni labdarúgó-világbajnoki elődöntő elé, a mérkőzés végén azonban hatalmasat kellett csalódniuk, a döntőbe ugyanis a címvédő dél-amerikai válogatott jutott, míg Anglia csak a bronzéremért játszhat.

A legrosszabbul öregedő elszólások talán Rory Jennings labdarúgó-szakkommentátor, közösségi médiás tartalomgyártó nevéhez voltak köthetők, aki az egyik műsorban finoman szólva is nagyképűen foglalt állást az elődöntő esélyeit illetően. A műsorban többek között azt mondta, hogy „Anglia eltiporja majd Argentínát”, Lionel Messi utolsó pillanata pedig argentin válogatott mezben „a sírás lesz”.

Az elemző továbbá bosszút követelt a múltbeli sérelmekért, név szerint is említve Diego Maradona 1986-os „kezezős” gólját az Azték Stadionban és Diego Simeone 1998-as esetét David Beckhammel, ami után az angolok játékosát kiállították.

Mindezek mellett hatalmas magabiztossággal kijelentette: Anglia Jude Bellingham és Harry Kane vezérletével 3–0-ra lemossa Argentínát és bejut a világbajnoki döntőbe. Miközben a jóslatait közölte, érdemes figyelni a mellette ülők reakcióit, akik csak a fejüket tudták fogni az egyes kijelentések után.

Hozzá hasonlóan számos korábbi ismert, amúgy kiváló futballista is óriási önbizalommal várta az elődöntőt, ám egyikük előrejelzése sem jött be.

Az Arsenal legendája, Ian Wright úgy fogalmazott, hogy Franciaországtól vagy Spanyolországtól félne, Argentínától viszont nem.

A Chelsea korábbi remek középpályása, Joe Cole 100 százalékig meg volt győződve arról, hogy a szigetországiak „elintézik” Messit a mérkőzésen, ha már a nyolcszoros aranylabdás korábban még sosem játszott Anglia ellen.

„Argentína nem aggaszt. Játékosról játékosra nézve mi vagyunk a jobbik csapat” – ezeket a gondolatokat pedig már a Chelsea és a válogatott korábbi csapatkapitánya, John Terry fogalmazta meg.

A szakértőként is rutinosnak számító Manchester United-legenda, Gary Neville azt mondta a meccs előtt, hogy az angol játékosok gyorsabbak és fürgébbek az argentinoknál, ráadásul a keretük is jobb.

Egy másik MU-legenda, Paul Scholes viszont elég jó jósnak bizonyult: „Káosz lesz, piros lapok, meg minden.” Ha kiállítás nem is volt a találkozón, a megérzése alapvetően helyesnek bizonyult.

 

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2026.10.18. 10:01

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

BBC: egyes munkások, akik topcsapatoknak gyártanak mezeket, egy fontot sem keresnek óránként

Angol labdarúgás
2026.10.08. 17:19

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19

„Az utolsó tangó” – nemzetközi lapszemle Lionel Messi búcsúmeccséről

Minden más foci
2026.10.07. 12:41