Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2026.06.27. 23:51

Kezdődik! Vasárnap rajtol a kieséses szakasz a világbajnokságon harminckét válogatottal: a társházigazda Kanada Los Angelesben Dél-Afrika ellen lép pályára, s a győztes máris ott lesz a nyolcaddöntőben. Fontos információ, hogy a következő forduló tizenhat meccse közül nyolc magyar idő szerint 23 óra előtt elkezdődik, a francia–svéd összecsapás éppen este tizenegykor, vagyis azoknak is fogyasztható, akik a hajnali kettőtől, háromtól vagy öttől rendezendő meccsek idején inkább az alvást választják.

Amikor a FIFA 48-asra bővítette a létszámot és egy körrel megnövelte a meccsszámot (a kieséses szakaszba 16 helyett 32 válogatott kerülhetett be), biztossá vált, hogy lesznek olyan szerényebb képességűnek vélt együttesek, amelyek túlélik a csoportkört. A Zöld-foki-szigetek az egyik ilyen: amikor a végső győzelemre is esélyes Spanyolország ellen pontot szerzett, még azt lehetett mondani, az Európa-bajnok ráérősen kezdett, majd bemelegszik a tornán, az afrikai gárda csak védekezett. Aztán a „zöldek” Uruguay ellen értek el 2–2-es eredményt, ott már nem volt elegendő a szervezett, szívós védekezés – az is kellett persze –, a Szaúd-Arábia elleni újabb 0–0 pedig a csoport második helyét jelentette! A nyolc legjobb harmadik bármelyik pozícióját elfogadták volna a zöld-fokiak a világbajnokság előtt, de ezt a teljesítményt nem kell magyarázni: veretlenül, két mérkőzést kapott gól nélkül teljesítve ott a helyük a harminckettő között.

Ahogyan Törökországnak is ott lett volna az Egyesült Államok elleni játékát látva – két vereség után későn ébredt Vincenzo Montella csapata. És csalódást keltett a cseh válogatott is, két sima vereség mellett a nem épp acélos Dél-Afrika elleni döntetlen jött csak össze… Haiti, Curacao, Tunézia szereplése nem meglepő, sejteni lehetett, hogy számukra a csoportkör is ajándék, de a Zöld-foki-szigetekről egyértelműen kiderült, más szintet képvisel. Ezzel együtt Miamiban, Lionel Messi klubcsapatának otthonában Argentína túl nagy falat lesz, csaknem elképzelhetetlen, hogy a címvédő ne ejtse ki ezt a gárdát, amely azonban sokaknak példa lehet: kis csapatként is lehet nagyot alkotni!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
Tegnap, 0:15

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.12. 23:14

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 23:40

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59