Vb 2026: Messi szerint az argentin válogatott nyerő típusú csapat

2026.06.11. 12:10
null
Lionel Messi testbeszéde is elárulja: nyerő csapat az argentin (Fotó: Getty Images)
Az argentin labdarúgó-válogatott mindent megtesz azért, hogy megvédje világbajnoki címét – jelentette ki Lionel Messi a TyC Sportsnak adott nyilatkozatában.

Egyáltalán nem tartja kizártnak Lionel Messi, hogy az argentin válogatott megvédje 2022-ben, Katarban szerzett világbajnoki címét. A dél-amerikaiak csapatkapitánya, akinek a csütörtök este kezdődő vb a hatodik lesz karrierje során, az argentin TyC Sports televíziós csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az övék győztes csapat, amely mindig többet akar.

„Lépésről lépésre haladunk majd, mint mindig, és az értünk szurkolóknak nem szabad kételkedniük abban, hogy mindent beleadunk. Nehéz lesz, de hozzászoktunk ehhez, és megpróbálunk ismételni. Az ellenfeleinknek nem lesz könnyű legyőzniük minket, mert nagyon versenyképes csapat vagyunk” – jelentette ki a nyolcszoros aranylabdás támadó.

Messi, aki június 24-én ünnepli 39. születésnapját, két napja, sérüléséből visszatérve felkészülési meccsük hajrájában állt be Izland ellen, s röviddel később tizenegyesből bevette az európai csapat kapuját a 3–0-s argentin győzelmet hozó találkozón. Ez volt a világklasszis csatár pályafutásának 117. találata nemzeti színekben, melyet 38 éves és 350 napos korában ért el 199. válogatott fellépésén, és amellyel az argentin válogatott legidősebb gólszerzőjévé lépett elő. A statisztikák szerint Angel Labruna korrekordját döntötte meg, aki 1957-ben, 38 évesen és 282 naposan volt eredményes a nemzeti csapatban.

Argentína jövő szerdán játssza első világbajnoki mérkőzését Algéria ellen, majd Ausztriával és Jordániával csap össze J-csoportban.

AZ ARGENTIN VÁLOGATOTT KERETE (25 fő)
Kapusok: 23 Emiliano Martínez (Aston Villa – Anglia), 12 Géronimo Rulli (Olympique Marseille – Franciaország), 1 Juan Musso (Atlético Madrid – Spanyolország)
Védők: 13 Cristian Romero (Tottenham Hotspur – Anglia), 25 Facundo Medina (Olympique Marseille – Franciaország), 4 Gonzalo Montiel (River Plate), 6 Lisandro Martínez (Manchester United – Anglia), 26 Nahuel Molina (Atlético Madrid – Spanyolország), 19 Nicolás Otamendi (Benfica – Portugália), 3 Nicolas Tagliafico (Olympique Lyonnais – Franciaország)
Középpályások: 20 Alexis Mac Allister (Liverpool FC – Anglia), 24 Enzo Fernández (Chelsea FC – Anglia), 14 Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen – Németország), 11 Giovani Lo Celso (Real Betis – Spanyolország), 5 Leandro Paredes (River Plate), 7 Rodrigo De Paul (Inter Miami – Egyesült Államok), 8 Valentin Barco (Strasbourg – Franciaország)
Támadók: 17 Giuliano Simeone (Atlético Madrid – Spanyolország), 21 José Manuel López (Palmeiras – Brazília), 9 Julián Álvarez (Atlético Madrid – Spanyolország), 22 Lautaro Martínez (Internazionale – Olaszország), 10 Lionel Messi (Inter Miami – Egyesült Államok), 18 Nico Paz (Como – Olaszország), 15 Nicolás González (Atlético Madrid – Spanyolország), 16 Thiago Almada (Atlético Madrid – Spanyolország)
Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni

Június 17., szerda, 3.00
Kansas City, Kansas City Stadion
Argentína–AlgériaX–X
Június 17., szerda, 6.00
Santa Clara, San Francisco Bay Area Stadion
Ausztria–JordániaX–X
Június 22., hétfő, 19.00
Dallas, Dallas Stadion
Argentína–AusztriaX–X
Június 23., kedd, 5.00
Santa Clara, San Francisco Bay Area Stadion
Jordánia–AlgériaX–X
Június 28., vasárnap, 4.00
Kansas City, Kansas City Stadion
Algéria–AusztriaX–X
Június 28., vasárnap, 4.00
Dallas, Dallas Stadion
Jordánia–ArgentínaX–X
J-CSOPORT

 

 

Legfrissebb hírek

A közmédia minden meccset ad a vb-n, de kiemelten figyel az ismétlésekre is

Foci vb 2026
22 perce

Vb-2026: harmincezer hamis mezt foglaltak le Hongkongban

Foci vb 2026
30 perce

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
32 perce

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026: az utolsó pillanatban cseréltek az osztrákok, Ljubicic a keretben

Foci vb 2026
4 órája

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
4 órája

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
Tegnap, 13:52

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
Tegnap, 7:23
Ezek is érdekelhetik