Főhet Ancelotti feje, Raphinha meccseket hagyhat ki

2026.06.21. 18:08
null
Raphinha egy darabig nem állhat Carlo Ancelotti rendelkezésére (Fotó: Getty Images)
A vizsgálatok megerősítették Raphinhának, a brazil labdarúgó-válogatott rutinos alapemberének combizomsérülését, a támadó emiatt várhatóan több mérkőzést is kénytelen lesz kihagyni az észak-amerikai térségben zajló világbajnokságon.

Rájár a rúd a brazil válogatottra. A világbajnoki keret összeállításánál Carlo Ancelotti szövetségi kapitány sérülés eleve nem számíthatott a sérült Rodrygóra, Éder Militaóra és Estevaóra, majd Neymar is kidőlt, most pedig Raphinhának kell a több mérkőzést kihagynia a Haiti ellen összeszedett combizomproblémája miatt.

A brazil szövetség (CBF) azt a tájékoztatást adta, hogy megkezdték a 29 éves támadó „intenzív kezelését”, és napról napra megvizsgálják majd az állapotát. Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor a csapathoz közelálló forrásoktól úgy értesült, hogy Raphinha legkorábban a nyolcaddöntőben lehet bevethető állapotban. Ez azt jelenti, hogy a Barcelona szélsője – aki pénteken, a Haiti ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés első félidejében sérült meg, és azonnal lecserélték – nem játszhat a csoportkör harmadik fordulójában, amikor az ötszörös vb-győztes dél-amerikaiak a skótokkal találkoznak, de továbbjutás esetén még a legjobb 32 között sem.

Sőt, egyes források azt sem tartják kizártnak, hogy Raphinha sérülése már nem is jön rendbe a vb ideje alatt.

A Barcelona alapembere a 2024–2025-ös idényben szinte végig pályán volt, ezzel szemben a legutóbbi évadban 112 napot volt sérült, és – a Transfermarkt adatai alapján – 24 mérkőzést kényszerült kihagyni. Kálváriája nem sokkal a szezon kezdete után, szeptember végén kezdődött, akkor – csakúgy, mint most – a jobb combizmával akadtak problémái, és tíz találkozón nem számíthattak rá. Egyéb sérülései után március végén, a válogatottban ismét a jobb combizma sérült meg, és a teljes áprilist kihagyta, májusban, a bajnoki hajrára tért vissza, és két meccsen összesen 89 játékpercet kapott.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
BRAZÍLIA–HAITI 3–0 (3–0)
Philadelphia, Lincoln Financial Field, 68 324 néző. Vezette: Alejandro Hernández Hernández (spanyol)
BRAZÍLIA: Alisson – Danilo, Marquinhos, Gabriel Magalhaes, Douglas Santos – Casemiro, Bruno Guimaraes (Ederson, 81.) – Raphinha (Rayan, 40.), Lucas Paquetá (Gabriel Martinelli, 64.), Vinícius Junior (Danilo Santos, 81.) – Matheus Cunha (Endrick, 64.). Szövetségi kapitány: Carlo Ancelotti
HAITI: Placide – Arcus (D. Simon, a szünetben), Ade, Duverne, Delcroix, Expérience – Casimir (Deedson, 62.), Jean Jacques, Bellegarde (Etienne, 81.), Providence (Joseph, 71.) – Pierrot (Isidor, a szünetben). Szövetségi kapitány: Sébastien Migné
Gólszerző: Matheus Cunha (23., 36.), Vinícius Júnior (45+3.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P   
1. Brazília211–4–1+3 4   
2. Marokkó211–2–1+1 4   
3. Skócia21–11–10 3   
4. Haiti2––20–4–4 0   

A BRAZIL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 1 Alisson (Liverpool FC – Anglia), 23 Ederson (Fenerbahce – Törökország), 12 Weverton (Gremio)
Védők: 6 Alex Sandro (Flamengo), 14 Bremer (Juventus – Olaszország), 13 Danilo Luiz (Flamengo), 16 Douglas Santos (Zenit – Oroszország), 3 Gabriel Magalhaes (Arsenal – Anglia), 24 Roger Ibanez (Al-Ahli – Szaúd-Arábia), 15 Léo Pereira (Flamengo), 4 Marquinhos (PSG – Franciaország)
Középpályások: 8 Bruno Guimaraes (Newcastle United – Anglia), 5 Casemiro (Manchester United – Anglia), 18 Danilo Santos (Botafogo), 2 Éderson (Atalanta – Olaszország), 17 Fabinho (Al-Ittihad – Szaúd-Arábia), 20 Lucas Paquetá (Flamengo)
Támadók: 9 Matheus Cunha (Manchester United – Anglia), 19 Endrick (Olympique Lyon – Franciaország), 25 Igor Thiago (Brentford – Anglia), 21 Luiz Henrique (Zenit – Oroszország), 22 Gabriel Martinelli (Arsenal – Anglia), 10 Neymar (Santos), 11 Raphinha (FC Barcelona – Spanyolország), 26 Rayan (AFC Bournemouth – Anglia), 7 Vinícius Júnior (Real Madrid – Spanyolország)
Szövetségi kapitány: Carlo Ancelotti (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
4 órája

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
6 órája

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
10 órája

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
Tegnap, 12:57

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18