Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

T. Z.T. Z.
2026.04.28. 12:08
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tervei szerint a negyeddöntők mellett már a csoportkör befejezése után eltörölnék a játékosok sárga lapjait a nyári világbajnokságon.

A jelenlegi még érvényben lévő szabályozás szerint a sárga lapok csak a negyeddöntőt követően törlődnek automatikusan, így aki addig összegyűjti a két sárga lapos figyelmeztetést, automatikusan egymeccses eltiltással büntetendő. Ám mivel a mostani tornán 32 helyett már 48 csapat vesz részt – azaz jóval több a mérkőzés –, a FIFA indokoltnak tartja a változtatást ebben a tekintetben, és szeretné bevezetni, hogy a lapok már a csoportkör után törlődjenek – számolt be róla kedden a The Athletic.

A meglévő szabályozás finomításának hátterében az áll, hogy a FIFA szeretné elkerülni azt a forgatókönyvet, amelyben a sárga lapok tömeges felhalmozódása miatt a játékosok eltiltás miatt nem léphetnek pályára a torna legfontosabb mérkőzésein.

A FIFA Tanácsa a mai (keddi) vancouveri ülésen szavaz majd a kezdeményezésről, amely várhatóan pozitív fogadtatásában részesül, így a nyári világbajnokságon már nemcsak a negyeddöntők, hanem a csoportkör küzdelmei után is törlődnek a sárga lapok.

 

 

Legfrissebb hírek

Ma is lesz megnyitója a vb-nek

Foci vb 2026
7 perce

Sírva fakadt a paraguayiak egyik legjobbja a sajtótájékoztatón – videóval

Foci vb 2026
9 perce

Az As újságírója szerint az aranylabdás Rodriban és Yamal zsenialitásában bízhatnak a spanyolok

Foci vb 2026
24 perce

A fiatal Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

Foci vb 2026
1 órája

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

Így érkeztek meg a bosnyák szurkolók Torontóba

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
2 órája

Így örültek a Knicks győzelmének az amerikaiak

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik