Vb 2022: Messi és Mbappé a döntő, a PSG és Katar a torna nyertese – francia lapszemle

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.19. 07:37
null
Messi és Mbappé mellett a PSG a torna nyertese (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Argentína elképesztő fordulatok után tizenegyespárbajban győzte le Franciaországot és megnyerte a katari világbajnokságot. A francia Le Monde szerint a tornának a Paris Saint-Germain és Katar a nyertese, míg a L’Équipe röviden, tömören összegezve azt írta: semmi, csoda és őrület.

 

„Fel a fejjel” – hirdeti címlapján a L’Équipe hétfői számában.

A L'Équipe címlapja
A L'Équipe címlapja



A francia lap egy másik cikkében a vb-döntőt röviden összegezve azt írta: semmi, csoda és őrület, utalva arra, hogy a címvédőnek sokáig kapura lövése sem volt, aztán Kylian Mbappé mindössze 97 másodperc alatt szerzett két góljával visszajöttek a meccsbe, majd a kétszer 15 perces hosszabbításban is tudtak egyenlíteni Messi második gólja után.

„A francia csapat egy órával később tudott vízre szállni. Nem a taktikáról volt szó, de Scaloni eredményes terve megbosszulta magát. A második félidőben történt változások segítettek legendássá tenni a döntőt” – elemzett a L’Équipe.

„Nincsenek szavak a fájdalom enyhítésére” – idézte a francia csapat kapitányát, Hugo Llorist a lap. A kapus a döntő utáni interjújában említette, hogy a válogatottban vannak generációs különbségek, ugyanakkor arra nem tért ki, hogy véget ért-e az idősebb játékosok szereplése a nemzeti együttesben a 2024-es Európa-bajnokság előtt.

A Le Monde egyik cikke ezzel a címmel jelent meg: Messivel és Mbappéval a döntőben a PSG és Katar a világbajnokság egyértelmű győztese, utalva arra is, hogy a világbajnokságon a párizsi klub 11 labdarúgója szerepelt, Messi és Mbappé pedig egymással versengett a gólkirályi címért és a torna legjobbjának járó elismerésért.

Egy másik cikkében a Le Monde úgy fogalmaz: a francia csapatnak ez volt a szinte tökéletes története. Kiemelték, a csapat kétségekkel telve érkezett Katarba, de az Argentína ellen elveszített döntő után Didier Deschamps játékosai sok szurkoló szívét elnyerték.

A Le Monde újabb cikkének az alábbi címet adta: Kylian Mbappé befejezetlen szimfóniája.
A PSG világbajnok francia csatára ugyanis a vb-döntők történetének második olyan játékosa lett, aki három gólt szerzett, de a francia válogatottnak ez sem volt elég a sikerhez.

Az angol közszolgálati csatorna, a BBC így kommentálta a döntőt: „Lionel Messi dicsőségbe vezette Argentínát – már ő a futball legnagyobbja?”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR

DÖNTŐ
ARGENTÍNA–FRANCIAORSZÁG 3–3 (2–0, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 4–2

Loszaíl, Loszaíli Nemzeti Stadion, 88 966 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
ARGENTÍNA: Emiliano Martínez – Molina (Montiel, 91.), Romero, Otamendi, Tagliafico (Dybala, 120+1.) – De Paul (Paredes, 102.), Enzo Fernández, Mac Allister (Pezzella, 116.) – Messi, Julián Álvarez (La. Martínez, 103.), Di María (Acuna, 64.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé (Disasi, 120+1.), Varane (Konaté, 113.), Upamecano, Théo Hernandez (Camavinga, 71.) – Griezmann (Coman, 71.), Tchouaméni, Rabiot (Y. Fofana, 96.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 41.), Giroud (Thuram, 41.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Messi (23., 109. – az elsőt 11-esből), Di María (36.), ill. Mbappé (80., 81., 118. – az elsőt és a harmadikat 11-esből)
A tizenegyeseket belőtte: Messi, Dybala, Paredes, Montiel, ill. Mbappé, Kolo Muani. Kihagyta: Coman, Tchouaméni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik