Vb 2022: késői büntetővel nyert Kanada Japán ellen felkészülési mérkőzésen

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 16:55
null
Büntető döntött (Fotó: Twitter/Canada Soccer)
Japán korán vezetést szerzett, de a kanadaiak válaszára sem kellett sokat várni. Sokáig úgy tűnt, 1–1-es döntetlennel végződik a két csapat főpróbája, a kanadaiak azonban egy a 95. percben értékesített büntetővel megnyerték a találkozót.


Japán kezdte jobban a mérkőzést, már a 9. percben vezetett Kanada ellen. Sibaszki Gakutól kapott gyönyörű passzt Szoma Juki és egy érdekes mozdulattal juttatta a labdát a kapuba. 1–0 (VIDEÓ)

A 21. percben Junior Hoilett szögletét követően Atiba Hutchinsontól kapott jó labdát Steven Vitoria, aki közelről könnyedén lőtt a hálóba, így egyenlített a kanadai válogatott 1–1 (VIDEÓ)

A véghajrában, a 95. percben Jamane Miki szabálytalanságát fújta le a játékvezető, s büntetőt ítélt, melyet LucasCavallini váltott gólra, ezzel megnyerte Kanadának a találkozót. 1–2 (VIDEÓ)

Japán november 23-án mutatkozik a katari világbajnokságon Németország ellen az E-csoportban, míg Kanada az F jelű négyesben ugyanezen a napon Belgium ellen kezdi meg vb-szereplését.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
JAPÁN–KANADA 1–2 (1–1)
Dubai, V
: Al-Ali (arab emírségekbeli)
JAPÁN: Gonda – Szakai (Jamane, a szünetben), Itakura (Nagatomo, 67.), Tanigucsi, Ito H. – Tanaka (Kamada, 67.), Sibaszaki – Szoma, Minamino, Kubo (Doan, a szünetben) – Aszano (Ueda, a szünetben) Szövetségi kapitány: Morijaszu Hadzsime
KANADA: Borjan – Johnston (Waterman, 72.), Vitoria, Miller, Adekugbe (Laryea, 61.) – Buchanan (Osorio, 61.), Hutchinson (Kaye, 61.), Piette (Kone, a szünetben), Hoilett – David, Larin (Cavallini, 72.) Szövetségi kapitány: John Herdman
Gólszerzők: Szoma (9.), ill. Vitoria (21.) Cavallini (90+5. – 11-esből)


JAPÁN VB-KERETE
KAPUSOK:
1 Kavasima Eidzsi (Strasbourg – Franciaország), 12 Gonda Suicsi (Simizu S-Pulse), 23 Schmidt Daniel (Sint-Truiden – Belgium)
VÉDŐK: 2 Jamane Miki (Kavaszaki Frontale), 3 Tanigucsi Sogo (Kavaszaki Frontale), 4 Itakura Ko (Borussia Mönchengladbach – Németország), 5 Nagatomo Juto (FC Tokió), 16 Tomijaszu Takehiro (Arsenal – Anglia), 19 Szakai Hiroki (Urava Red Diamonds), 22 Josida Maja (Schalke 04 – Németország), 26 Ito Hiroki (VfB Stuttgart – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Endo Vataru (VfB Stuttgart – Németország), 7 Sibaszaki Gaku(Leganés – Spanyolország), 8 Doan Ricu (SC Freiburg – Németország), 9 Mitoma Kaoru (Brighton – Anglia),10 Minamino Takumi (AS Monaco – Franciaország), 11 Kubo Takefusza (Real Sociedad – Spanyolország), 13 Morita Hidemasza (Sporting CP – Portugália), 14 Ito Dzsunja (Stade Reims – Franciaország), 15 Kamada Daicsi (Eintracht Frankfurt – Németország), 17 Tanaka Ao (Fortuna Düsseldorf – Németország), 24 Szoma Juki (Nagoja Grampus)
TÁMADÓK: 18 Aszano Takuma (VfL Bochum – Németország), 20 Macsino Suto (Sonan Bellmare), 21 Ueda Ajasze (Cercle Bruges – Belgium), 25 Maeda Daizen (Celtic – Skócia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Morijaszu Hadzsime

KANADA
KAPUSOK: Milan Borjan
(Crvena zvezda – Szerbia), Dayne St. Clair (Minnesota), James Pantemis (Montreal)
VÉDŐK: Samuel Adekugbe (Hatayspor), Derek Cornelius (Panetolikosz), Alistair Johnston (Montreal), Richie Laryea (Toronto), Kamal Miller (Montreal), Steven Vitoria (Chaves), Joel Waterman (Montreal)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Stephen Eustaquio
(Porto), Liam Fraser (Deinze), Atiba Hutchinson (Besiktas), Mark-Anthony Kaye (Toronto), Ismael Kone (Montreal), Jonathan Osorio (Toronto), Samuel Piette (Montreal), David Wotherspoon (St. Johnstone)
TÁMADÓK: Tajon Buchanan (Club Brugge), Lucas Cavallini (Vancouver), Jonathan David (Lille), Alphonso Davies (Bayern München), Junior Hoilett (Reading), Cyle Larin (FC Bruges), Liam Millar (Basel), Ike Ugbo (Troyes)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: John Herdman

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik