Vb 2022: beállították a világcsúcsot olaszok, de nem bírtak Bulgáriával

Vágólapra másolva!
2021.09.02. 22:45
null
Chiesa (balra) negyedik válogatott gólját szerezte (Fotó: AFP)
A 2022-es európai világbajnoki selejtezők C-csoportjában a friss Európa-bajnok Olaszország okozta a nap negatív szenzációját, miután nem tudta legyőzni Sienában Bulgáriát, míg az E-csoportban Belgium hamar hátrányba került ugyan Tallinnban Észtország vendégeként, de már a 30. percre megfordította az állást, és 5–2-re nyert.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ
C-CSOPORT

Olaszország–Bulgária 1–1 (Chiesa 15., ill. A. Iliev 40.)
Litvánia–Észak-Írország 1–4 (Baravykas 54., ill. Ballard 20., Washington 52., Lavery 67., McNair 82.)

Első mérkőzését játszotta az Európa-bajnokság megnyerése óta az olasz válogatott, és mindössze negyedórára volt szüksége a vezetés megszerzéséhez Bulgária ellen Sienában: szép akció végén Federico Chiesa lőtte ki a bal alsót a tizenhatos vonaláról.

Hiba lett volna azonban ekkor azt gondolni, hogy a meccs már lefutott, a bolgárok ugyanis még az első félidő hajrájában egyenlíteni tudtak, Atanasz Iliev volt eredményes.

A fordulás után az első félidőben látott játék folytatódott: az olaszok tovább növelték labdabirtoklási fölényüket, s rengetegszer próbálkoztak kapura lövéssel, ám az újabb olasz találat csak nem akart megszületni, így a friss Európa-bajnok döntetlennel zárt.

A világcsúcs-beállítás azonban összejött Olaszországnak, hiszen immár 35 meccse veretlen a válogatott. Amennyiben Svájc ellen sem kap ki, új rekord születik.

A csoport másik meccsén Észak-Írország 4–1-re nyert Litvánia vendégeként.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 4 3 1 7–1 +6 10
2. Svájc 2 2 4–1 +3 6
3. Észak-Írország 3 1 1 1 4–3 +1 4
4. Bulgária 4 2 2 2–6 –4 2
5. Litvánia 3 3 1–7 –6 0

E-CSOPORT
Csehország–Fehéroroszország 1–0 (Barak 34.)
Észtország–Belgium 2–5 (Käit 2., Sorga 83., ill. Vanaken 22., R. Lukaku 29., 52., Witsel 65., Foket 76.)

Az E-csoportban Észtország a második percben vezetést szerzett a csoportelső belgák ellen – Mattias Käit gólja kicsit hasonlít Szoboszlai Dominik Izland elleni találatához.

Az észt csoda 20 percig tartott, Hans Vanaken fejesével egyenlített Belgium, majd a 29. percben Romelu Lukaku 65. válogatott góljával már a vezetést is megszerezte. Sőt, a második félidő elején jött a 66. találata is, majd bő tíz perc múlva Axel Witsel jegyezte a negyedik belga gólt. A mészárlás végére a 76. percben Thomas Foket tett pontot, míg a szimpatikusan küzdő hazaiak részéről Erik Sorga foglalta keretbe a mérkőzést a hajrában.

A csoport másik mérkőzésén Antonín Barak góljával a csehek 1–0-ra nyertek Fehéroroszország ellen Ostravában, amivel a második helyen állnak a csoportot vezető Belgium mögött.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 4 3 1 17–4 +13 10
2. Csehország 4 2 1 1 8–4 +4 7
3. Wales 2 1 1 2–3 –1 3
4. Fehéroroszország 3 1 2 4–11 –7 3
5. Észtország 3 3 6–15 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik