Anglia: Southgate már az októberi vb-selejtezők után hosszabbíthat

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 09:58
null
Gareth Southgate jelenlegi szerződése a 2022-es labdarúgó-világbajnokság végéig szól (Fotó: AFP)
Az Angol Labarúgó-szövetség (FA) már az októberi vb-selejtező mérkőzések után szerződést hosszabbítana Gareth Southgate-tel – számolt be a Sky Sports. Az angol kapitány jelenlegi kontraktusa a 2022-es világbajnokság végéig szól.

 

Kedd este Magyarországot fogadja hazai pályán, a Wembley-ben az Eb-ezüstérmes angol csapat, amely győzelem esetén sem jutna ki a 2022-es katari világbajnokságra – ehhez legalább novemberig kell várnia a szurkolóknak.

Az angol szövetség ennek ellenére már most, az októberi selejtező-mérkőzések után meghosszabbítaná Gareth Soutgate szövetségi kaptiány szerződését, amely eredetileg a jövő évi világbajnokság végén jár le.

Southgate 2016 novemberében vette át Anglia irányítását, és ezidáig 62 meccsen vezette csapatát. A 2018-as vb-n elődöntőig, az idei Európa-bajnokságon pedig a fináléig vezette az angolokat, s úgy tűnik, a következő vb-re is könnyedén kvalifikál a nemzet, így érthető, hogy elégedettek a munkájával. Az 51 éves tréner ugyanakkor egyelőre nem gondol a hosszabbításra, a jelenre koncentrál.

Már korábban is felmerült a hosszabbítás lehetősége, de azt kértem a szövetségtől, hogy térjünk rá vissza ősszel. Szeretném meghozni a helyes döntést, a megfelelő indokok alapján, de tudjuk, mi most a prioritás: a világbajnoki részvétel kiharcolása” – mondta a szövetségi kapitány.

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐ I-CSOPORTJA, OKTÓBERI MECCSEK
7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT
MAGYARORSZÁG–Albánia 0–1
(Broja 80.)
Lengyelország–San Marino 5–0 (Swiderski 10., Brolli 20. – öngól, Kedziora 50., Buksa 84., Piatek 90+1.)
Andorra–Anglia 0–5 (Chilwell 17., B. Saka 40., T. Abraham 59., Ward-Prowse 79., Grealish 86.)

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország – élőben az NSO-n!

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 7 6 1 23– 2 +21 19
2. Albánia 7 5 2 11– 6 +5 15
3. Lengyelország 7 4 2 1 24– 8 +16 14
4. MAGYARORSZÁG 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. Andorra 7 1 6 4–19 –15 3
6. San Marino7 7 1–29–28 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik