A spanyolok fiatalokkal, a németek egy nagy visszatérővel készülnek

Judi ÁdámJudi Ádám
Vágólapra másolva!
2022.11.13. 08:53
null
Mario Götze nyolc évvel ezelőtt győztes gólt szerzett a vb-döntőben, aztán később partvonalra került, most ismét bizonyíthat<br />(Fotó: AFP)
Már csak egy hét, és elkezdődik a 22. labdarúgó-világbajnokság, amelynek ezúttal Katar ad otthont. Sorozatunkban csoportonként mutatjuk be a torna résztvevőit, most az E-csoport tagjait vesszük górcső alá. Bele tudnak-e szólni a kicsik a nagyok dolgába? Costa Rica és Japán sincs könnyű helyzetben, ugyanis a végső győzelemre is esélyes két válogatott, Spanyolország és Németország ellen kellene csodát tenniük. A spanyol–német párharc akár döntőnek is beillene, így az E-csoportban már a torna elején rangos összecsapást láthatunk.     

 

NÉMETORSZÁG

Szegény Marco Reus… A 48-szoros válogatott támadó a 2014-es világbajnokságot (ahol az aranyéremről maradt le), a 2016-os és a tavalyi Európa-bajnokságot is sérülés miatt hagyta ki, s az élet úgy hozta, hogy bokasérülés miatt nem utazhat Katarba. A nemzetközi sportsajtóban gyakorta a világ legpechesebb futballistájának nevezett Marco Reus még szeptemberben sérült meg, s ugyan többször próbálkozott a visszatéréssel, végül nem került olyan állapotba, hogy Hans-Dieter Flick szövetségi kapitány számoljon vele.

Ám nem csak a Dortmund játékosa kénytelen sérülés miatt kihagyni a vb-t, Lukas Nmecha térd-, Timo Werner bokasérülés miatt nem lehet ott a tornán. Utóbbi elvesztése nagy érvágás az együttesnek. „Timo Werner hiánya valóban keserű veszteség számunkra   – idézte a Bild a szövetségi kapitányt. – Jól támadja le az ellenfelet, ráadásul gyors és veszélyes csatár. Ami Marco Reust illeti, nagyra tartom őt. El kellett döntenünk, hogy kockáztatunk-e vagy sem. Fáj, mert kitűnő, minőségi játékos.”

Szintén némi meglepetésre kimaradt Mats Hummels és Robin Gosens, bekerült ugyanakkor a keretbe két újonc támadó, a 17 éves Youssoufa Moukoko, valamint a 20 esztendős Niclas Füllkrug. A legnagyobb meglepetés viszont Mario Götze beválogatása. A 2014-es világbajnoki finálét eldöntő középpályás legutóbb 2017 novemberében volt válogatott, a 2016-os Európa-bajnokság óta nem járt a német csapattal nagy tornán. A 30 éves Mario Götzével együtt összesen négy világbajnok található a németek névsorában: Manuel Neuer, a keret rangidőse a maga 36 évével, rajtuk kívül Matthias Ginter és Thomas Müller volt tagja a nyolc évvel ezelőtt vb-t nyerő együttesnek.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Manuel Neueren és Thomas Mülleren kívül Joshua Kimmich, Leon Goretzka, Serge Gnabry és Jamal Musiala képviseli a Bayern Münchent. Utóbbi csupán 19 éves, mégis a német válogatott egyik legnagyobb erőssége lehet.

„Furcsa volt az első vb-keretem kijelölése – folytatta a szakember. – Átgondoltunk mindent a stábbal, nem volt könnyű dolgunk. Mario Götze hosszú idő után van újra velünk, kíváncsian várom, hogy mire lesz képes, zseniális futballista és nagyszerű ember. Japán ellen kezdünk, jelenleg csak az ázsiai csapatra összpontosítunk.”

Németország négy évvel ezelőtt a csoportból sem jutott tovább, most minden szurkoló többre vágyik, s talán nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük: sikeresebb vb vár rá, mint 2018-ban.

Luis Enrique nagyon bízik fiatal csapatában (Fotó: AFP)
Luis Enrique nagyon bízik fiatal csapatában (Fotó: AFP)

 

SPANYOLORSZÁG

Lehet, hogy utolsó nagy tornájára készül Luis Enrique a válogatott szövetségi kapitányaként? Az 52 esztendős szakember szerződése a katari világbajnokság után lejár, s könnyen lehet, hogy nem folytatja a nemzeti együttesnél. A szakvezető 2019 novemberében vette át a csapat irányítását, s szép eredményeket ért el: elődöntőig jutott a tavalyi Európa-bajnokságon, döntőt játszhatott a 2021-es Nemzetek Ligájában (Franciaország, 1–2), majd megnyerve csoportját az idei NL-ben bejutott a sorozat jövő évi négyes döntőjébe.

A 2012-es Európa-bajnoki arany-érem megszerzése után a 2014-es brazíliai világbajnokságon a csoportkörből sem jutott tovább az akkor címvédő spanyol csapat, majd a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon és az előző vb-n a nyolcaddöntő volt a végállomás. Ezen csalódást keltő eredmények után Luis Enrique kinevezése egyértelműen kitűnő döntés volt a szövetségtől, a szakember jó eredményeket ért el az utóbbi időben, így a spanyol szurkolók okkal bizakodhatnak a világbajnokságot illetően.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

„Luis Enrique maradhat, de távozhat is   – idézte az ESPN Luis Rubialest, a spanyol szövetség elnökét. – Ő is határozhat a jövőjéről, de előfordulhat, hogy mi döntünk majd. Ilyen a futball, mi megértjük az ő döntését, ő pedig elfogadja a miénket.”

A sportvezető szavai azt sugallják, ha úgy alakulnak az eredmények, a szövetség nem tartana mindenáron igényt Luis Enrique további munkájára, akit már hírbe is hoztak az Atlético Madriddal.

Visszakanyarodva a világbajnokságra, a spanyolok játéka (nem meglepő módon) a labdabirtoklásra épül majd. A selejtezőben átlagban 76 százalékban birtokolták a labdát, s érdekes, de a legkevesebbszer (38) a spanyol kaput találták el az ellenfelek a teljes európai selejtezősorozatban. A kapuban Unai Simón nem tűnik biztos pontnak, s hiába a fent említett statisztika, a spanyolok nem alapozhatnak a védelmükre. Daniel Carvajal és Jordi Alba a szélen megoldja majd a feladatát, ám a védelem közepén gyengécske lehet az együttes. Fiatalítás ide vagy oda, Sergio Ramos immár teljesen egészséges, hétről hétre játszik a PSG-ben, Luis Enrique talán hibát követett el azzal, hogy nem nevezte a keretbe a rutinos labdarúgót.

A középpályán a fiatalok nagy lendületet adhatnak, Pedri és Gavi játéka meghatározhatja a válogatott futballját, a támadóharmadban viszont lehetnek problémáik, hiszen a Pablo Sarabia, Ansu Fati, Álvaro Morata, Ferran Torres, Yeremi Pino, Marco Asensio, Nico Williams névsor nem tűnik ellenállhatatlannak…

Szóval, láttunk már erősebb spanyol válogatottat a mostaninál, ettől még badarság lenne leírni a 2010-es aranyérmest.

Keylor Navas klubszinten sok jelentős trófeát, többek között három Bajnokok Ligáját nyert, a Costa Rica-i válogatottban már az is boldoggá tenné, ha továbbjutna a csoportból (Fotó: AFP)
Keylor Navas klubszinten sok jelentős trófeát, többek között három Bajnokok Ligáját nyert, a Costa Rica-i válogatottban már az is boldoggá tenné, ha továbbjutna a csoportból (Fotó: AFP)

 

COSTA RICA

A napokban bejárta a Costa Rica-i sajtót, hogy a legnagyobb francia légitársaság a koronavírus-járvány visszaszorulásával újraindítja és megnöveli járatait San José és Párizs között. A hír viszont úgy tűnik, eltörpül a válogatott világbajnoki szereplése mellett, ugyanis rengeteg futballszurkoló kommentálta, mondván: őket jelenleg csakis egy repülőjárat érdekli, az pedig San Joséból Dohába tart.

A nemzeti együttes hatodik világbajnokságára készül, a legutóbbi két tornán ott volt, sőt 2014-ben Brazíliában érte el eddigi legjobb eredményét (negyeddöntő), négy évvel ezelőtt viszont a csoportból sem jutott tovább. A katari tornára való kijutása nem volt zökkenőmentes, az észak- és közép-amerikai, illetve karibi (CONCACAF) selejtezőcsoportban Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok mögött a negyedik helyen végzett, így interkontinentális pótselejtezőre kényszerült Új-Zéland ellen. Joel Campbell egyetlen gólja el is döntötte a kijutás kérdését, Luis Fernando Suárez szövetségi kapitány taktikai felkészültsége világbajnoki részvételt ért. A 62 éves kolumbiai szakember harmadik világbajnokságára készül: 2006-ban Ecuadort, 2014-ben pedig Hondurast vezette a tornán, így nem lesz neki újdonság az esemény légköre.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Ami a keretet illeti, nincs különösebb meglepetés, természetesen a Paris ­Saint-Germain kapusa, a Real Madriddal három Bajnokok Ligáját nyerő Keylor Navas véd majd, továbbá az interkontinentális pótselejtező hőse, Joel Campbell is helyet kapott a keretben, ahogy néhány rutinos játékos, mint Celso Borges, Yeltsin Tejeda vagy Bryan Ruiz is. És ha már az utóbbi került szóba: a 146-szoros válogatott középpályás ott volt a 2014-es és a 2018-as tornán is, s harmadik világbajnoksága után visszavonul a nemzeti együttestől, a társak minden megtesznek majd, hogy az ország büszkesége szépen búcsúzzon a válogatottól.

Costa Rica főpróbája jól sikerült, a héten 2–0-ra legyőzte Nigériát, ám a németek és a spanyolok ellen jóval nehezebb dolga lesz Katarban.

A japán Maeda Daizen csak azután dédelgetné a labdát, ha már berúgta az ellenfél kapujába
A japán Maeda Daizen csak azután dédelgetné a labdát, ha már berúgta az ellenfél kapujába

 

JAPÁN

Japán Ázsia egyik legjobb csapata, a selejtezőt simán vette, Szaúd-Arábia mögött második helyen végzett, így teljes joggal lesz ott a világbajnokságon. A nemzeti csapat először 1998-ban szerepelt vb-n, azóta mindig kijutott, így sorozatban a hetedik tornájára készül. Érdekes, de a 24 évvel ezelőtti világbajnokság óta felváltva a csoportkör majd a nyolcaddöntő volt a végállomás számára, négy éve Oroszországban a legjobb tizenhat között esett ki, így ha a sormintát nézzük, Katarban nem jut be az egyenes kieséses szakaszba.

Morijaszu Hadzsime szövetségi kapitány szolgáltatott jócskán meglepetést a keret kijelölésekor, közülük a legkevésbé Oszako Juja kimaradása az, bár a csatár szinte a teljes selejtezősorozatot végigjátszotta, Katarban mégsem lehet a csapat segítségére. A remek Bundesliga-idényt futó Union Berlin középpályása, Haragucsi Genki sem utazhat a tornára, ám a két Celtic-játékos, Furuhasi Kjogo és Hatate Reo kimaradása bombameglepetés. Furuhasi Kjogo második idényét futja Skóciában, az előző évadban minden sorozatot figyelembe véve 20 gólt jegyzett, míg a mostaniban már tíz találat felett jár, a skót liga egyik legveszélyesebb csatáraként tartják számon, hétről hétre játszik, a Celtic mind a hat BL-csoportmeccsén pályára lépett. Hatate Reo a középpályán nagy munkát végez, alapember a skót együttesben. Jó kérdés, hogy miért nem számol velük Morijaszu Hadzsime.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Maeda Daizen személyében így is lesz Celtic-játékos a japán keretben.

„Furuhasi Kjogo és Hatate Reo nemcsak a csapattársaim a Celticben, hanem a barátaim is, így őket is képviselem Katarban”   – mondta Maeda a japantimes.co.jp oldalának.

A meghívottak közül Kubo Takefusza és Kamada Dajcsi főszereplő lehet, előbbi a Real Sociedad játékosa, 21 éves technikás középpályás, akár berobbanhat az elitbe a világbajnokságon. Utóbbi az előző idényben Európa-ligát nyert az Eintracht Frankfurttal, meccsről meccsre a német klub egyik legjobbja.

Hátul a nagy Premier League-rutinnal rendelkező Josida Majának kell összefognia a védelmet. A együttes gyenge pontjai közé tartozik a szabad- és szögletrúgások kivédekezése, ráadásul a statisztikák szerint az első félidőben jobban és hatékonyabban játszik, a második félidőre veszít a koncentrációjából. Ezt a vb-n nem teheti meg, ha bravúrt akar elérni, Katarban minden egyes találkozón kilencven percig maximálisan kell koncentrálnia.

AZ E-CSOPORT PROGRAMJA
November 23., 14.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Németország–Japán
November 23., 17.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Spanyolország–Costa Rica
November 27., 11.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Japán–Costa Rica
November 27., 20.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Spanyolország–Németország
December 1., 20.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Japán–Spanyolország
December 1., 20.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Costa Rica–Németország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik