Katari revü – Szeli Mátyás jegyzete

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 23:10

Alig várom már a vb-sorsolást. Álmaim netovábbja, hogy olyan esztrádműsorral tarkított show-t nézzek, amelynek köszönhetően öt perc helyett nagyjából egy órán át nézzük, ahogy a „szünetekben” volt futballisták szerencsétlenkednek műanyag golyókkal. Persze itt is fontos a koncentráció, az Európai Labdarúgó-szövetség tavaly a BL esetében bizonyította, még egy sorsolást is el lehet szúrni.

Valamelyest komolyra fordítva a szót, az ilyen táncos-zenés izék tulajdonképpen lényegtelenek, az már inkább furcsa, a sorsolást úgy bonyolítják le, hogy három csapat kilétét nem ismerjük, amit tudjunk be a koronavírusnak, a háborúnak, azt meg hogy télen rendezik a tornát Katarban... Nos, fogalmazzunk úgy, hogy az eredményes sportdiplomáciának.

Vérzik is kicsit a szívem, hogy a 2010-ben a rendezésről szavazó FIFA-vezetők túlnyomó része nem lehet ott Dohában, hiszen a huszonnégy tiszteletre méltó tagból (akik közül kettő már a szavazásig sem jutott el eltiltás miatt) már csak egy dolgozik a szervezetnél, a még élők egy részének pedig vélhetően már az is elég, hogy szabadlábon van és olyan országban, amelynek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal.

Szóval miközben a régi „nagyokat” siratjuk, azért próbáljuk átállítani az agyunkat arra, hogy kerthelyiségek helyett az idén életünkben először akár karácsonyi vásárokban is nézhetünk vb-meccseket, a virgács meg videóbíró alakú lehet, és azzal is meg kell barátkoznunk, hogy ebben a formában utoljára rendeznek ilyen világbajnokságot. Ebből a szempontból becsüljük meg tehát a pénteki sorsolást és a közelgő tornát is.

Az utazás szempontjából roppant nézőbarátnak tűnő 2026-os amerikai–kanadai–mexikói hármas rendezésű világbajnokságon ugyanis már negyvennyolc csapat lesz, amelyeket hármas csoportokba rendeznek, mivel a bővítés inkább népességi, mintsem szakmai alapon történik; megint legfeljebb a bevétel nő és nem a színvonal, de ez igazából mindig csak másodlagosnak tűnik. Egyébként is, melyik a jobb? Ha valamiből (például meccsből) kevesebb van, de szórakoztatóbb, vagy több, ám kevésbé izgalmas. Egyszerű a válasz, nem?

Egyébként meg tudják, mit is jelent(het) még az, hogy legközelebb nem harminckettő, hanem negyvennyolc csapatot kell csoportokba rendezni?

Talán be lehet nyomni valahová még egy fellépőt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
15 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43

Zöld utat kapnak? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.01.28. 23:31

Plusz egy százalék – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 23:25

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01
Ezek is érdekelhetik