Felkészülés: Pépé góljára Giroud válaszolt – majd jött a 93. perc

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.25. 23:13
null
Giroud már 48 gólnál tart a válogatottban (Fotó: AFP)
Franciaország a 93. percben szerzett Aurélien Tchouaméni-góllal 2–1-re nyert Marseille-ben Elefántcsontpart ellen felkészülési válogatott mérkőzésen. A találkozón Nicolas Pépé szerzett vezetést a vendégeknek, de alig három perccel később Olivier Giroud válaszolni tudott. A folytatás kiegyenlített, élvezetes csatát hozott, amely bármely fél irányába eldőlhetett volna... végül a 93. percben a Monaco középpályása jelentette a különbséget a franciák javára.

 

 

A franciáknál az első félidőben különösen a balszárny élt, Theo Hernandez szárnyvédőként, bátyja, Lucas a védelem bal szélén segítette gyors felfutásaival a hazai akciókat. A most ötödször válogatott Theo már a 15. percben megszerezhette volna a vezetést Franciaországnak, ha picit laposabb lövést enged el kapásból a 16-os bal csücskétől. Gól helyett nem sokkal később gólpasszal jelentkezett, igaz, a balról középre kanyarított labdája, majd abból Olivier Giroud fejese vezetést nem, mindössze szépítést ért. Három perccel korábban ugyanis Nicolas Pépé a vendégek első komolyabb helyzetét gólra váltva már előnyhöz segítette az „elefántokat”.

Kifejezetten jó iramú, lüktető játék alakult ki a folytatásra, a csapatok lendületét pedig a félidei szünet sem törte meg. Sőt. Az 50. percben Ghislain Konan, az 57.-ben Serge Aurier hagyott ki nagy vendéghelyzetet. Nem sokkal később Antoine Griezmann büntethetett volna ezért, ám Badra Ali Sangaré bravúrral védte a madridi támadó lövését. Giroud a 87. percben centikre járt a duplázástól, de Sangaré leért a bal alsó felé tartó labdára és szögletre paskolta azt. A 93. percben viszont már nem volt esélye a 35 éves kapusnak sem: a Monacóban játszó, ezen az estén nyolcadszor válogatott 22 esztendős középpályás, Aurélien Tchouaméni másfél perccel a lefújás előtt megszerezte a franciák győztes gólját (2–1).


VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Franciaország–Elefántcsontpart 2–1
(Giroud 22., Tchouaméni 90+3., ill. Pépé 19.)

KORÁBBAN
Lettország–Kuvait 1–1 (Savalnieks 55., ill. al-Mutava 12.)
Norvégia–Szlovákia 2–0 (Haaland 77., Ödegaard 80.)
Románia–Görögország 0–1 (Buhalakisz 39.)
Málta–Azerbajdzsán 1–0 (Degabriele 55.)
Luxemburg–Észak-Írország 1–3 (M. Martins 58., ill. Magennis 16., S. Davis 83., Whyte 85.)

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
2026.01.15. 22:16
Ezek is érdekelhetik