Vb 2018: Szenegálnak vb-részvételt ért az újrajátszás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.10. 20:00
Egy éve 2–1-re kikapott az idegenbeli vb-selejtezőn, a bírói csalás miatt megismételt mérkőzésen viszont 2–0-ra győzött Szenegál labdarúgó-válogatottja Dél-Afrikában, ezzel az utolsó fordulótól függetlenül kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát.

2016. november 12-én a Polokwanéban lejátszott mérkőzésen a hazaiak 2–1-re nyertek, azonban a ghánai Joseph Lamptey játékvezető úgy ítélt büntetőt a hazaiak javára, hogy a szenegáliak hátvédje, Kalidou Koulibaly nem kézzel, hanem a térdével ért a labdához.

A FIFA március 20-án örökös eltiltással sújtotta a bírót, mert a találkozóval összefüggő fogadásban volt érintett, a nemzetközi szövetség fellebbviteli bizottsága pedig újrajátszást rendelt el, s ezt – a szintén a csoportban szereplő Burkina Faso tiltakozása dacára – a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is jóváhagyta.

A pénteki meccset ugyanabban a stadionban rendezték, mint egy éve, és – ezúttal a zambiai Janny Sikazwe játékvezetése mellett – a vendégek kétséget sem hagytak afelől, hogy jobb válogatottat alkotnak.

A 12. percben a liverpooli Sadio Mané nagyszerű labdával ugratta ki Diafra Sakhót, és a West Ham csatára okosan elhelyezte a kapus mellett a labdát a bal alsó sarokba (0–1).

A 38. percben Sadio Mané ziccerben lőhetett, a hazaiak kapusa védett, de pechjére a labda az elcsúszó védő, Thamsanqa Innocent Mkhize fejére, onnan pedig a hálóba pattant (0–2).

Győzelmével Szenegál öt pontra növelte az előnyét, azaz az utolsó fordulótól függetlenül megnyerte a D-csoportot, és kijutott a világbajnokságra.

VB 2018, SELEJTEZŐ, AFRIKAI ZÓNA
3. SELEJTEZŐKÖR, D-CSOPORT
Dél-Afrika–Szenegál 0–2
(D. Sakho 12., Mkhize 38. – öngól)

D-CSOPORT
1. Szenegál
532

8–2
+611
2. Burkina Faso
5
1
3
1
6–6
6
3. Zöld-foki-szigetek 5
2

3
4–8
–46
4. Dél-Afrika51
136–8
–24

B-CSOPORT
6. FORDULÓ
Algéria–Nigéria 1–1
(Brahimi 88. – 11-esből, ill. Ogu 62.)

B-CSOPORT
1. Nigéria6
4
2
12–4
+814
2. Zambia
5
212
6–5
+17
3. Kamerun
5
1
3
1
5–7
–26
4. Algéria
624
4–11
–72
Legfrissebb hírek

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az olasz szövetség megvonta a támogatást a FIFA-elnöktől

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 17:08

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00

Infantino-terv: távozott posztjáról a FIFA operatív igazgatója

Minden más foci
2026.08.18. 08:46

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30