Vb 2018: a két Chelsea-légiós elintézte a vb-nyolcaddöntőst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.12. 20:44
null
Victor Moses (Fotó: Action Images – archív)
Chelsea-légiósai góljaival Nigéria 3–1-re legyőzte Algériát a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének afrikai zónájában szombaton, és négypontos előnyre tett szert a csoportja élén.

A „szuper sasok” két Chelsea-játékosa, a válogatottba hosszú idő után visszatérő Victor Moses és a leshatáron egyedül felejtett Jon Obi Mikel az első félidőben góllal büntetett egy-egy algériai védelmi megingást, és Nabil Bentaleb bombájával hiába faragott hátrányán 2014 vb-nyolcaddöntőse, a hajrában Moses egy kontrából biztossá tette a nigériai győzelmet.

Eközben a csoport másik mérkőzésén Kamerun nem bírt Zambiával, így már négypontos a lemaradása Nigéria mögött. A következő fordulóban Nigéria–Kamerun rangadót rendeznek – igaz, erre majdnem egy évig, jövő augusztus végéig kell várni.

A-CSOPORT

Tunézia a második mérkőzését is megnyerte: a polgárháborúba süllyedő Líbia válogatottjával semleges helyszínen, Algériában (még péntek este) vívott meccs egyetlen gólját Vahbi Hazri szerezte büntetőből.

D-CSOPORT

Thulani Hlatshwayo egy elképesztő bírói hibából „megszülető” tizenegyesből szerezte meg a vezetést Dél-Afrikának a szenegáliak ellen, majd az első félidő ráadásában Thulani Serero szép játékkal növelte az előnyt. Cheikh Ndoye szépített, de ezért nem járt pont, a balszerencsés Szenegál majdnem két év után tétmeccset veszített.

AZ A BIZONYOS TIZENEGYES


Dél-Afrikához hasonlóan három ponttal gazdagodott Burkina Faso is, amely az első félidőben szerzett gólokkal győzte le a szünet után sokat, de meddőn támadó zöld-foki-szigeteki válogatottat. Utóbbi csapat soraiban nem lépett pályára Stopira, a Videoton védője.

E-CSOPORT

Az első játéknapon Ghánában kiharcolt rendkívül értékes döntetlent három ponttal toldotta meg Uganda: a 18 éves Standard Liege-tehetség, Farouk Miya lövésével Kongó ellen kiharcolt győzelem révén a „darvak” a csoport élére röppentek.

Minden csoportból az első helyezett jut ki az oroszországi világbajnokságra.

VB 2018, SELEJTEZŐ, AFRIKAI ZÓNA
3. SELEJTEZŐKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT
Líbia–Tunézia 0–1
(Hazri 50. – 11-esből)
Guinea–Kongói DK vasárnap

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tunézia 2 2 3–0 3 6
2. Kongói DK 1 1 4–0 4 3
3. Guinea 1 1 0–2 -2 0
4. Líbia 2 2 0–5 -5 0

 

B-CSOPORT
Kamerun–Zambia 1–1 (Aboubakar 45+5. – 11-esből, ill. Mbesuma 34.)
Nigéria–Algéria 3–1 (Moses 25., 92., Mikel 42., ill. Bentaleb 67.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nigéria 2 2
5–2 3 6
2. Kamerun 2 2 2–2 0 2
3. Algéria 2 1 1 2–4 -2 1
4. Zambia 2 1 1 2–3 -1 1

 

C-CSOPORT
Mali–Gabon 0–0
Marokkó–Elefántcsontpart 0–0

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Elefántcsontpart 2 1 1
3–1 2 4
2. Gabon 2 2 0–0 0 2
3. Marokkó 2 2 0–0 0 2
4. Mali 2 1 1 1–3 -2 1

 

D-CSOPORT
Dél-Afrika–Szenegál 2–1 (Hlatshwayo 43. – 11-esből, Serero 45+1., Ill. N'doye 75.)
Zöld-foki-szigetek–Burkina Faso 0–2 (B. Diawara 2., Nakoulma 29.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Burkina Faso 2 1 1
3–1 2 4
2. Dél-Afrika 2 1 1 3–2 1 4
3. Szenegál 2 1 1 3–2 1 3
4. Zöld-foki-szigetek 2 2 0–4 -4 0

 

E-CSOPORT
Uganda–Kongó 1–0 (Miya 18.)
Ghána–Egyiptom vasárnap

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Uganda 2 1 1
1–0 1 4
2. Egyiptom 1 1
2–1 1 3
3. Ghána 1 1 0–0 0 1
4. Kongó 2 2 1–3 -2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik