Vb 2018: „Ennek a generációnak ez volt élete játéka” – sajtóvisszhang

MTI MTIMTI MTI
2018.07.07. 12:19
A belga és a francia sajtó is álomról ír azok után, hogy a két európai válogatott pénteken sikerrel jutott túl dél-amerikai ellenfelén az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.


A belgák az ötszörös vb-győztes brazilokat, a franciák a kétszeres vb-nyertes uruguayiakat ejtették ki, és találkoznak majd egymással a keddi elődöntőben.
A belgák az ötszörös vb-győztes brazilokat, a franciák a kétszeres vb-nyertes uruguayiakat ejtették ki, és találkoznak majd egymással a keddi elődöntőben.

Belgium

L'Echo:
„Eden Hazard, Kevin De Bruyne és Kompany bemutatta a világnak, honfitársaiknak, hogy milyen sikert tudnak elérni. Megvolt a kellő ambíció és alázatosság a kis ország részéről.”

Le Soir:
„Álom forgatókönyv. A szorongás helyett Belgium történetében az egyik legnagyobb hőstett következett, és 1986 után ismét elődöntős a válogatott. Ha így folytatódik, történelmet írhat ez a csapat.”

La Derniere Heure:
„Ennek a generációnak ez volt élete játéka. A (Vörös) Ördögök mindent ragyogóan csináltak, mindent megtettek, amit kellett. A múlt félelmei feledésbe merültek. A csapat most belépett a labdarúgás történelmébe.”

Franciaország

L'Équipe:
„Tehetségeink magabiztosak, szerények, és e generáció számára nincsenek határok.”

Le Figaro:
„A Kékek számára minden álom megengedett, és úgy tűnik, nincs semmi, ami megállíthatja.”

Le Parisien:
„Mint egy álomban. A tehetséges fiataljaink a világbajnokokhoz hasonlítanak, és nem látszik, van-e csapat, amely megakadályozhatja őket a második világbajnoki csillag megszerzésében.”

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
2026.09.25. 11:58

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57