Vb 2018: büntetőt kellett volna ítélni Kompany és Jesus eseténél? Szavazzon!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.07. 14:41
A labdarúgó-világbajnokság Brazília–Belgium (1–2) negyeddöntőjének egyik legvitatottabb esete Vincent Kompany és Gabriel Jesus ütközése volt az 56. percben. A belga tizenhatoson belül Kompany rácsúszott Jesus lábára.

A videobíróval visszanézett eset után Milorad Mazsics játékvezető nem adott büntetőt. A felvételek alapján Kompany lába elérte Jesusét, akkor, amikor a labda még a pályán volt. Ez fontos körülmény, mert a szabálykönyv szerint csak akkor lehet tizenegyest ítélni, ha a szabálytalanság pillanatában a labda játékban van. A másik fontos tényező, hogy Kompany néhány tizeddel később ismét elérte Jesus lábát, de ekkor a labda már az alapvonalon túl járt – elképzelhető, hogy ez utóbbit vizsgálták.

A játékvezető konzultált a videobíróval, de nem ítélt tizenegyest, s ő maga nem ment ki a pálya szélére, hogy megnézze, pontosan mi történt.

Az M4 Sport stúdiójában szakértőként közreműködő Gera Zoltán és Hajnal Tamás egyetértett abban, hogy ezért büntetőt kellett volna ítélni. függetlenül attól, hogy a labda kint volt-e vagy sem.

Ön szerint mi a helyes döntés? Íme, az eset több szögből:

SZAVAZÁS

Ön mit ítélt volna Kompany és Jesus eseténél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29
Ezek is érdekelhetik