Vb 2018: veszélyben Piqué játéka az oroszok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 21:42
null
A bal boka és a jegelés (Fotó: Marca)
Szombat délután tartotta utolsó edzését az Oroszország elleni vasárnapi mérkőzésére készülő spanyol labdarúgó-válogatott, amely Moszkvában, a Luzsnyiki Stadionban tréningezett. A gyakorláson a csapat védője, Gerard Piqué rúgást kapott a lábára, és ugyan néhány perc ápolást követően folytatni tudta a tréninget, könnyen lehet, hogy az incidens nem múlik el maradandó probléma nélkül.

A két nappal a világbajnokság előtt kinevezett szövetségi kapitány, Fernando Hierro igyekezett a tréning során semmit sem elárulni arról, hogy holnap kik kaphatnak szerepet a kezdőcsapatban – leszámítva persze, hogy ismét David de Gea állhat a kapuba.

A jól értesült spanyol sajtó szerint Koke játéka biztosra vehető, míg Piqué pályára lépésének esélye a mai sérülés miatt némileg lecsökkent. A Barcelona védője a kapus Pepe Reinával ütközött, majd a bokáját fájlalva a földön maradt, és csak hosszas jegeléssel jött helyre a sérült bal lába annyira, hogy az edzést befejezze.

Legfrissebb hírek

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
17 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47
Ezek is érdekelhetik