Vb 2018: „Sajnálom Messit, nem lepne meg, ha visszavonulna”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 11:33
null
Lionel Messi a vb után visszavonul a válogatottságtól? (Fotó: AFP)
A korábbi 58-szoros argentin válogatott labdarúgó, Pablo Zabaleta a horvátoktól elszenvedett 3–0-s vereség után a BBC-nek úgy vélekedett, nem lepné meg, ha Lionel Messi – ismét – visszavonulna a válogatottságtól.

A 33 esztendős Pablo Zabaleta teljesen ledöbbent Jorge Sampaoli együttesének csütörtök esti teljesítményétől, és úgy gondolja, ennek az argentin generációnak elillant az esélye arra, hogy valaha is nagy tornát nyerjen.

Mint ismert, Lionel Messi 2016 júniusában egyszer már visszavonult a válogatottságtól, ám augusztusban közleményt adott ki, mely szerint hosszas gondolkodás után úgy határozott, marad és a kapitány rendelkezésére áll.

Zabaleta most úgy véli, a Barcelona 30 éves sztárja a világbajnokság után – ezúttal végleg – szögre akasztja a cipőt.

„Igazából csak sajnálni tudom őt. – idézi a BBC Zabaletát. – Ez volt az utolsó esélye arra, hogy Argentínával nyerjen valamit, szóval egyáltalán nem lennék meglepve, ha a világbajnokság után visszavonulna inkább.”

„Roppant csalódott lesz, a katari tornáig pedig négy év van még hátra. Az argentin szurkolók nagyon mérgesek, elvégre ilyen játékosoktól többet vártak. Az itteniek nagyon akarták a sikert, de azt, ami ezen a világbajnokságon történik, egyszerűen nem fogják elfogadni. Jorge Sampaolinak muszáj lesz leülni a futballistáival elbeszélgetni, ki kell deríteni, hogy mi folyik itt. Soha életemben nem láttam még ilyen teljesítményt Argentínától, de tényleg, soha. Hiányzott a szív és a lélek, a motiváltság, nagyon furcsa volt ezt látni.”

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

ARGENTÍNA–HORVÁTORSZÁG 0–3 (0–0)
Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion, 43 319 néző. Vezette: Ermatov (üzbég)
ARGENTÍNA:
Caballero – Tagliafico, Otamendi, Mercado – Acuna, Mascherano, E. Pérez (Dybala, 68.), Salvio (Pavón, 56.) – Meza, Agüero (Higuaín, 54.), Messi. Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
HORVÁTORSZÁG:
Subasic – Vrsaljko, Vida, Lovren, Strinic – Rakitic, Brozovic – Rebic (Kramaric, 57.), Modric, Perisic (Kovacic, 82.) – Mandzukic (Corluka, 93.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Rebic (53.), Modric (80.), Rakitic (91.)
Sárga lap: Mercado (51.), Otamendi (85.), Acuna (87.), ill. Rebic (39.), Mandzukic (58.), Vrsaljko (67.), Brozovic (94.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 2 2 5–0 +5 6
2. Izland 1 1 1–1 0 1
3. Argentína 2 1 1 1–4 –3 1
4. Nigéria 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Lionel Messi Szoboszlai csapattársa lehet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.05. 12:28

IFFHS: Kylian Mbappé 39 bajnoki góllal 2025 legjobbja

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 15:15

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31
Ezek is érdekelhetik