Vb 2018: „Reméljük, hogy Szalah már Uruguay ellen velünk lehet”

MTI MTIMTI MTI
2018.06.06. 10:39
Héctor Cúper szövetségi kapitány azt mondta, meg kell találniuk a módját, hogy az egyiptomi labdarúgó-válogatott a világbajnokságon ne függjön túlságosan a sérüléssel bajlódó Mohamed Szalah szereplésétől.

Az észak-afrikai csapatot irányító argentin szakvezető a Sky Sportsnak úgy fogalmazott: Szalah nélkül is megpróbálnak hasonló felfogásban futballozni, mint korábban, hiszen egyetlen futballista hiányának nem szabad nagyon érződnie.

„Nagyon fontos játékos, de ha nem épül fel időben, akkor fel leszünk készülve, hogy más szerepeljen” – nyilatkozta Cúper. Hozzátette: a labdarúgásban gyakran előfordul hasonló eset, hogy a hiányzó kulcsembert valakivel pótolni kell.

A Liverpool támadója, akit a Premier League legutóbbi szezonjának legjobbjává választottak, május végén, a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőben szenvedett vállsérülést. Cúper ezzel kapcsolatban elárulta: Szalah nemcsak a válla miatt végez rehabilitációs edzéseket, hanem mivel a sérülés miatt több napot ki kellett hagynia, jelenleg az erőnléte sem megfelelő.

„De jó híreink vannak az orvosunktól. Reméljük, hogy már Uruguay ellen velünk lehet. Optimisták vagyunk, várjuk őt” – közölte a kapitány.

A jövő csütörtökön kezdődő oroszországi vb-n az egyiptomiak másnap játsszák az első mérkőzésüket a dél-amerikai riválisuk ellen. A folytatásban még a házigazdákkal és a szaúdi együttessel találkoznak az A-csoportban.

Legfrissebb hírek

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

Szalah a Besiktasban? Mérget ne vegyünk rá

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:39

Kairóban is forró volt a hétfő este: tízezrek ünnepelték Egyiptom labdarúgó-válogatottját

Foci vb 2026
2026.07.13. 23:52

Mohamed Szalah: Tudom, még mindig dühösek vagytok

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:59

Kézilabda: szabadkártyával indulhat a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
2026.07.10. 15:15