NS: infografika a 32 világbajnoki szereplőről – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.16. 23:39
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Rangadót vívnak szombaton az OTP Bank Ligában: a harmadik helyezett Debrecen az éllovas Videotont fogadja. Azt azonban egyelőre nem tudni, milyen összeállításban lép majd pályára a két együttes a Nagyerdei Stadionban, hiszen a Lokiból kilenc, a fehérváriaktól pedig három labdarúgó szereplése kétséges sérülés miatt. Hogy melyik futballista milyen okból harcképtelen, s közülük kiknek lehet esélye arra, hogy vállalják a szereplést a mérkőzésen, megtudják írásunkból.

A perui válogatott Új-Zéland elleni sikerével immár teljes a 2018. évi oroszországi labdarúgó-világbajnokság mezőnye. Összesen 32 nemzeti együttes készül a sportág első számú eseményére. A résztvevőket négy kalapba sorolták, a csoportok sorsolását december elsején készítik el. Kétoldalas infografikánkból számos érdekes statisztikát megtudhatnak a résztvevőkről, így a csapatok eddigi vb-szerepléseinek számát és legjobb eredményeiket is.

Százhúsz éve alapították meg a Műszaki Egyetem sportegyesületét, a MAFC-ot, eredeti nevén a Műegyetemi Football Csapatot. A jeles évforduló alkalmából összeállítást készítettünk a klub múltjáról, amelyből kiderül, hogy noha elsősorban a férfi kosárlabdacsapata fémjelzi a MAFC-ot, jó néhány más sportágban is nagyszerű sikerekkel büszkélkedhet. Így sok egyéb érdekesség mellett elolvashatják azt is, melyik sportágban szervezte meg a MAFC az első magyar bajnokságot.

Sportkrém rovatunk vendége ezen a héten ZubaiSzabolcs. A szegediek kézilabdázója elmesélte, miért éppen ezt a sportágat választotta, miközben mást sem hallott, mint hogy az ő testalkatával nem lehet eljutni el a válogatottságig. Nos, Zubai eljutott, sőt olimpián is szerepelt, de a sikerekért nemegyszer nagy árat kellett fizetnie. Amikor például egy könyöklés nyomán hat-nyolc helyen repedt el az álla, hét hónapot kellett kihagynia, s jó ideig csak szívószállal tudott táplálkozni. Interjúnkból az is kiderül, miként viseli, hogy az utóbbi időben kevesebb szerepet kap klubcsapatában, s vár-e még a nagy Ő-re.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
14 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik