Vb 2018: Dánia lesz a 4. kiemelt az európai pótselejtezőkön

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 12:35
Az előzetes számítások szerint Dánia megelőzi Észak-Írországot a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) rangsorában, így a skandináv válogatott lesz a negyedik kiemelt a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezőjében.

Az előrejelzés szerint a sportági szövetség jövő hétfőn nyilvánosságra kerülő legfrissebb listáján a dánok a nyolc pótselejtezős együttes közül a negyedik helyre lépnek előre azzal, hogy az utolsó két vb-selejtezőjükön döntetlent játszottak Romániával és legyőzték Montenegrót, az északírek viszont kikaptak Németországtól és Norvégiától is.

A pótselejtezők jövő keddi sorsolásán a FIFA-világranglistán a négy előkelőbb helyen álló együttest sorsolják össze a négy hátrébb rangsorolt válogatottal, s az így kialakuló párharcok győztesei jutnak ki a jövő évi oroszországi világbajnokságra.

Már csak kilenc hely kiadó – innen folytatják!

A mérkőzésekre november 9–11-én, illetve 12–14-én kerül sor.

A nyolc legjobb második helyezett érdekelt:

Svájc
Olaszország

Horvátország
Dánia

Észak-Írország
Írország
Görögország
Svédország

Sorsolás: október 17., 14 óra, Zürich.

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
19 órája

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Most már biztos: a dánok klasszisának véget ért a kézilabda Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.19. 20:18

Véget érhetett az Eb a nyáron Veszprémbe igazoló dán klasszisnak

Kézilabda
2026.01.19. 10:19

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Franciaország végig vezetve győzte le Dániát, elődöntős a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.10. 22:33

Női kézilabda-vb: magyar bírópáros vezeti a dán–francia negyeddöntőt

Kézilabda
2025.12.10. 12:51
Ezek is érdekelhetik