Vb 2018: a szerbek is a hajrában mentettek pontot

Vágólapra másolva!
2017.06.11. 22:39
A 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőzónájában Írország otthon 1–1-es döntetlent játszott a D-csoport 6. fordulójában Ausztriával.

A „sógorok” Martin Hinteregger jobb alsóban kikötő találatával a 31. percben vezetést szereztek, de több helyzetből sem tudták növelni az előnyt, erre pedig ráfizettek: a 85. percben Jonathan Walters egyenlített. Sőt, az írek nem sokkal később újra betaláltak, de szabálytalanság miatt maradt végül az 1–1.

A csoport másik meccsén Grúzia kétgólos hátrányból ikszelt Moldova vendégeként. A vendégeknél egy félidőt kapott a diósgyőri Murtaz Dausvili, aki így már nem volt a pályán a vendégek feltámadása során (2–2).

A nap harmadik meccsén is iksz született: Szerbiában Wales a 35. percben, büntetőből szerzett vezetést, Aaron Ramsey góljára azonban negyedórával a vége előtt Alekszandar Mitrovics felelt (1–1). 1–1.

A csoport másik meccsén Grúzia kétgólos hátrányból ikszelt Moldova vendégeként. A vendégeknél egy félidőt kapott a diósgyőri Murtaz Dausvili, aki így már nem volt a pályán a vendégek feltámadása során (2–2).

A nap harmadik meccsén is iksz született: Szerbiában Wales a 35. percben, büntetőből szerzett vezetést, Aaron Ramsey góljára azonban negyedórával a vége előtt Alekszandar Mitrovics felelt (1–1).

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Írország–Ausztria 1–1 (Walters 85., ill. Hinteregger 31.)
Moldova–Grúzia 2–2 (Ginsari 15., Dedov 36., ill. Merebasvili 65., Kazaisvili 70.)
Szerbia–Wales 1–1 (Mitrovics 74., ill. Ramsey 35. – 11-esből)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 6 3 3 13–7 +6 12
2. Írország 6 3 3 8–4 +4 12
3. Wales 6 1 5 9–5 +4 8
4. Ausztria 6 2 2 2 9–8 +1 8
5. Grúzia 6 3 3 6–10 –4 3
6. Moldova 6 2 4 4–15 –11 2

 

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
21 órája

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03
Ezek is érdekelhetik