Vb 2014: Mourinho hallgatott a nejére, nem lett angol kapitány

MTI MTIMTI MTI
2014.06.10. 11:30
Semmit sem ér készülni, külön edzeni a tizenegyesrúgásokra, vagy elemezni az ellenfél büntetőit – véli José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának portugál trénere, aki újságíróknak arról is beszélt: jó döntés volt hét éve, hogy nem lett angol szövetségi kapitány.

„Ne is említsék nekem a tizenegyeseket, én azokat mind elvesztettem” – kezdte a Portóval és az Internazionaléval Bajnokok Ligája-győztes portugál szakember, aki a brazíliai világbajnokság idején a Yahoo tanácsadójaként tevékenykedik.

Elmondása szerint ő mindent megpróbált, de semmi értelme nem volt.

„Edzettünk rá, nem edzettünk rá. Tanulmányoztam az ellenfél büntetőit, hogy milyen százalékban hova rúgják a tizenegyeseket az egyes játékosok, hova vetődik a kapus és hova nem. Mindent kipróbáltunk, és tudják, mi az én összegzésem? Az történik, amit Ő akar” – mutatott az ujjával az ég felé.

Emlékeztetett rá, hogy madridi időszakában azért nem nyert BL-t, mert a 2012-es elődöntőben Cristiano Ronaldo, Kaká és Sergio Ramos is büntetőt hibázott a Bayern München ellen. Öt évvel korábban, hasonló eset fordult elő vele a Chelsea-nek a Liverpoollal szembeni BL-elődöntőjében.

„Mindent megszerveztem, a mérkőzés vége előtt tíz perccel pályára küldtem legjobb tizenegyeslövőnket, Geremit, aki addig egyszer sem hibázott. Ott persze igen” – elevenítette fel a hét éve történteket.

Az egyetlen párbaj, amelyből pozitívan jött ki, az Inter edzőjeként, az AS Roma elleni olasz Szuperkupa-mérkőzésen, 2008-ban zajlott le: „Micsoda szerencse volt: Totti kihagyta a sajátját” – szolgált magyarázattal a számára szokatlan végkimenetelre.

A portugál tréner beszélt arról is, hogy 2007 decemberében felesége, Matilde tanácsára döntött úgy: nem lesz az angol válogatott szövetségi kapitánya.

„Ez volt a jó döntés. A feleségemnek igaza volt. Ő mondta, hogy ne vállaljam el a felkérést” – mondta Mourinho, aki abban az évben zárta le első ténykedését a Chelsea-nél, és Steve McClarent válthatta volna a nemzeti együttes kispadján.

„Nem tudok két évet várni egy nagy eseményre. Nem tudok két évet azzal tölteni, hogy Kazahsztánnal vagy San Marinóval játszunk – indokolta az álláspontját. – Hét éve nem a nekem megfelelő munka lett volna, s úgy gondolom, a következő hét évben sem lesz az. Talán tizenöt év múlva” – tette hozzá az 51 esztendős szakember.

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09