Vb 2014: Erre senki sem számított - Louis van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.24. 00:28
A holland válogatottat irányító Louis van Gaal szerint szó sincs arról, hogy Chile ellen védekező felfogásban játszottak volna.

Hollandiának a döntetlen is elég lett volna Chile ellen a vb B-csoportjának megnyeréséhez, ám végül 2–0-ra győzött, így százszázalékos teljesítménnyel jutott a nyolcaddöntőbe. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Louis van Gaal kissé ingerülten válaszolt arra az újságírói felvetésre, miszerint defenzív felfogásban játszottak.

„Meg tudja nekem határozni, mi pontosan a támadó futball? – vágott vissza a holland szövetségi kapitány. – Ez az én kérdésem önhöz, hátha tud rá valami okosat mondani. Ha válaszol a kérdésemre, én is válaszolok az önére.”

Jorge Sampaoli, Chile szövetségi kapitánya szintén túlságosan védekező holland válogatottról beszélt („Játszani akartunk, de a hollandok bezárkóztak.”), ezt azonban Van Gaal nem kívánta kommentálni.
„Minden a győzelemről szól, így olyan taktikát választok, amelynek segítségével nyerhetünk – folytatta Van Gaal. – Azt gondolom, erről szól a labdarúgás.”

A szakember megemlítette még, hogy az általa a vb-n alkalmazott 5–3–2-es felállással nyert holland bajnoki címet az Alkmaarral.

„Kilenc pontot szereztünk három meccsen, tízszer találtunk be, három gólt kaptunk, kettőt jogtalan tizenegyesből. Erre senki sem számított. Fantasztikus a légkör a csapatnál. A játékosok öt-három-kettes felállásban akarnak játszani, jól érzik magukat benne. Ez rendkívül fontos.”

Hétfő este kiderült, hogy Hollandiára Mexikó vár a legjobb tizenhat között.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
2026.06.29. 09:23

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
2026.06.08. 22:41
Ezek is érdekelhetik