Vb 2014: Capello maradna, az orosz sajtó nem marasztalja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 17:10
Bár az oroszok a csoportkör végén búcsúztak, Fabio Capello szövetségi kapitány elégedett a munkájával, és kitöltené szerződését.

„Úgy vélem, jó munkát végeztem az elmúlt két évben, és ha azt akarják, folytassam, akkor folytatom” – mondta az olasz szakvezető, aki 68 évével a brazíliai vb legidősebb kapitánya.

Ha a 2018-ban világbajnokságot rendező orosz szövetség vezetői mással képzelik el a jövőt, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: miután Capello 12 esztendő után kivezette a szbornaját a vb-re, januárban szerződést hosszabbítottak vele 2018-ig, amely évente 8 millió euróval gazdagítja őt.

Az AC Milannal Bajnokok Ligája-győztes tréner derűlátását mindazonáltal nem osztja az orosz sajtó. A Szovjetszkij Szport napilap szerint „egy nagy edző hanyatlásának vagyunk tanúi, aki nem tudja tartani a lépést a korral”. A lap az okokra is kitért, közölve, az orosz válogatott végig a vb-hez méltatlanul játszott, és a mezőny egyik leggyengébb és leginkább ötlet nélkül játszó csapata volt.

A Szport Ekszpressz kifejtette, Capello szégyent hozott a válogatottra, és bizonytalan légkört teremtett az együttesen belül. „Az a legszomorúbb, hogy 2018-ig szól a szerződése, és semmi jele, hogy változtatna a stílusán” – tette hozzá a cikkíró.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08