Vb 2014: Nasri a mellőzés miatt lemondhatja a válogatottságot

2014.05.15. 10:03
Miután kimaradt a francia labdarúgó-válogatott világbajnoki keretéből, Samir Nasri azon gondolkodik, hogy lemondja a nemzeti csapatban való szereplést.

Didier Deschamps kedden hirdetett keretet, és abban Nasrival még a tartalékok között sem számolt.

„Ezt elég nehéz elfogadni. Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam a válogatottal kapcsolatos helyzetemet, ugyanis már másodszor maradok le a vébéről” – mondta a Manchester Cityvel angol bajnoki címet nyerő középpályás, aki 2010-ben is a keretszűkítés áldozata lett.

Nasri hozzátette, hogy egyetlen játékos sem ül szívesen a kispadon, de most szüksége van egy kis pihenőre, hogy feldolgozza a történteket, és eldöntse, akar-e még a válogatottban szerepelni. Azt viszont nem tagadta, korábban is benne volt a pakliban, hogy lemarad a vb-ről.

„Amikor beszélni akarsz a kapitánnyal, ő viszont nem kíváncsi rád, számíthatsz arra, hogy nem mész a világbajnokságra. Úgyhogy fel voltam készülve erre a lehetőségre. Ő így döntött, nekem pedig nem marad más hátra, mint sok sikert kívánni a francia válogatottnak.”

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
5 órája

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51