Vb 2014: Felébredtünk az ukrajnai pofon után - Ribéry

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 23:51
null
Ribéry a francia szurkolók „fogságában” (Fotók: Reuters)
A francia labdarúgó-válogatott kulcsembere, Franck Ribéry szerint felébredtek az Ukrajnában kapott pofon után, és a vb-pótselejtező visszavágóján már igazi csapatként vívták ki a vb-részvételt. Didier Deschamps szövetségi kapitány nemcsak a sikeres kvalifikációnak örülhet, hanem annak is, hogy szerződését 2016-ig meghosszabbította a francia szövetség.

 

„Rég láthattuk már ilyennek a Stade de France-t – nyilatkozta Ribéry a 3–0-s párizsi győzelmük után. – Ukrajnában kaptunk egy pofont, de felébredtünk. Végig egységesek voltunk, ezt lehetett látni a pályán. Nagyon, nagyon boldogok vagyunk. Most jó érzéssel térhetünk vissza a klubjainkhoz, és álmodozhatunk Brazíliáról. Nehéz lett volna megemészteni, ha Franciaország lemarad a világbajnokságról. Mindent kiadtunk magunkból.”

A kijevi kocsmákban már korántsem volt olyan jó a hangulat
A kijevi kocsmákban már korántsem volt olyan jó a hangulat

A franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps is a fellegekben járt a lefújás után.

„Ez a labdarúgás varázsa – mondta Deschamps. – Az első mérkőzést elszúrtuk, de ma remek munkát végeztünk. Nagyon fontos volt a francia futballnak, hogy ott legyünk jövő nyáron Brazíliában, amikor pedig meglátjuk ezeket a szurkolókat... Ott leszünk, ez nagyszerű. Jó csapat volt az ellenfelünk, de nagy szívvel és lelkesedéssel harcoltunk. Ha az alapokkal nincs gondunk, nagy dolgokra lehetünk képesek.”

Deschamps nemcsak a 2014-es vb-ig tervezhet szövetségi kapitányként, ugyanis Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke kedd este bejelentette, hogy 2016-ig meghosszabbították a szakember szerződését. Ez azt jelenti, hogy a 2016-os franciaországi Eb-n is ő irányíthatja a „kékeket”.

„Már alá is írtuk. Ezt szerettem volna, és írásba uis foglaltuk. Még öt perce sem történt meg az egész" – mondta a keddi mérkőzés után az FFF elnöke az újságíróknak.

Az ukrán szövetségi kapitány, Mihajlo Fomenko csalódott volt, de nem mond le tisztségéről.

„Maradt hiányérzetem, különösen ami a pszichológiai részét illeti. Nem voltunk jól, nem álltunk készen a feladatra. A játékunk szervezett volt, de nem ment úgy, ahogy szerettem volna. Figyelmeztettem a játékosokat a sárga és piros lapok miatt. Nagyon nehéz mérkőzés volt. Nem lepődtem meg, hogy a franciák ennyire erősek voltak, hiszen tele vannak jó játékosokkal. Hazai pályán játszhattak, ki akarták szolgálni a közönséget. Nagyon sajnálom az eredményt, pozitív, hogy eddig eljutottunk. Szeretném szövetségi kapitányként folytatni” – nyilatkozta Mihajlo Fomenko ukrán kapitány.

VB 2014, EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Franciaország–Ukrajna 3–0
G:
Sakho (22.), Benzema (34.), Huszev (72. – öngól)
Franciaország 3–2-es összesítéssel kijutott a világbajnokságra

HORVÁTORSZÁG–IZLAND
„Köszönöm mindenkinek a munkáját, aki segített abban bennünket, hogy elérjünk a pótselejtezőket, ebben bizony nagy szerepe van a korábbi kapitánynak, Igor Stimacnak is. Köszönjük a szurkolóknak, köszönöm játékosaimnak is. A szív és a lélek diadala volt ez, büszke vagyok rájuk! A célunk az, hogy modern, de szemrevaló futballt játsszunk, sok labdabirtoklással. Remélem, továbbra is ilyen jól megy majd nekünk" – nyilatkozta a horvátok mestere, Niko Kovac.

„Jobb csapattól kaptunk ki, ez enyhít valamit most érzett szomorúságunkon. Jók voltak a horvátok, sokszor volt náluk a labda, és igen agresszíven futballoztak. Próbáltunk többet támadni a második félidőben, de csak igen ritkán jutottunk el az ellenfél kapujáig" – szomorkodott az izlandiak szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck.

VB 2014, EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Horvátország–Izland 2–0

G: Mandzukic (27.), Srna (47.)
Horvátország 2–0-s
összesítéssel jutott ki a világbajnokságra

ROMÁNIAGÖRÖGORSZÁG
„Talán ennyi a különbség a két csapat között, sajnos Görögország jobb volt a két mérkőzés alapján, mint mi; bár most mi uraltuk a játékot. Figyelemre méltó azért, hogy eljutottunk idáig, itt a reális helyünk. Mint csapat versenyképesek voltunk, de szűkösnek bizonyult a keret. Képzett csapat a görög, fizikailag különösen erős. Most jobbak voltunk, mint a múlt héten. Remélem, legközelebb is eljutunk legalább a pótselejtezőig. Nem mondok le, azokról, akik most is a lemondásomat követelték, nem akarok beszélni. Most túl ideges vagyok ehhez. A csoportban megelőztük a törököket és magyarokat, sokat fejlődtünk az elmúlt két és fél évben. Játékosaim élet-halál harcot vívtak most, de sokba került az idegenbeli vereség" – így a mérkőzés után a románok szövetségi kapitánya, Victor Piturca.

Megszólalt a mérkőzés után a keretbe most sem nevezett Adrian Mutu is, aki bejelentette, hogy soha többé nem kíván pályára lépni a válogatottban, majd éles szavakkal kritizálta a kapitányt közösségi oldalán.

VB 2014, EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Románia–Görögország 1–1
G:
Toroszidisz (55. – öngól), ill. Mitroglu (23.)
Görögország 4–2-es összesítéssel jutott ki a világbajnokságra

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Drámai meccsen játszott döntetlent Litvánia és Csehország a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.22. 21:25

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47
Ezek is érdekelhetik