Vb 2014: Olsen távozását követelik, a kapitány hallgat

Vágólapra másolva!
2013.06.12. 08:06
A dán sajtó egyhangúlag Morten Olsen azonnali távozását követeli azután, hogy a dán válogatott kedden hazai pályán 4–0-s vereséget szenvedett Örményországtól, és világbajnoki selejtezőcsoportjában hat forduló után az ötödik helyen áll Olaszország, Bulgária, Csehország és az örmények mögött. Az egyetlen válogatott, amelyet megelőz, a múlt héten éppen az örményeket legyőző Málta…
„Nem akarok a jövőmről beszélni – mondta a mérkőzés után össztűz alá kerülő Morten Olsen, aki edzői karrierje legcsúfosabb vereségét szenvedte el, s a dán sajtó szerint a kedd este volt az ország futballtörténetének talán legcsúfosabb napja. A vb-álmokról már nem is beszélnek.– Nyomatékosítom, hogy az eredményért és a helyezésünkért csakis engem terhel a felelősség. Nem 99, hanem száz százalékban. Engedjék meg, hogy ne analizáljam a meccset, a szünetben azt mondtam a játékosoknak, amit kellett. A keretünk erős, de ez önmagában nem garantálja a jó eredményeket."
Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
10 órája

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
Tegnap, 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Most már biztos: a dánok klasszisának véget ért a kézilabda Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.19. 20:18

Véget érhetett az Eb a nyáron Veszprémbe igazoló dán klasszisnak

Kézilabda
2026.01.19. 10:19

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Franciaország végig vezetve győzte le Dániát, elődöntős a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.10. 22:33
Ezek is érdekelhetik