Magabiztos spanyol győzelem a Konföderációs Kupán

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 23:50
null
Megérdemelt győzelmet arattak Pedróék (Fotó: Action Images)
Vasárnap folytatódott a brazíliai Konföderációs Kupa, a jövő évi világbajnokság főpróbája: elkezdődtek a küzdelmek a B-csoportban is, mégpedig a spanyol és az uruguayi válogatott összecsapásával. Az európai csapat végig hatalmas fölényben futballozott, bár a vége izgalmasra sikeredett, mert hiába vezettek két góllal is a spanyolok, Luis Suárez szépíteni tudott. Többre azonban nem futotta a szárnyaszegett dél-amerikai gárdának, amely így vereséggel kezdte a tornát.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ha nem is zseniális, de gólokat és szép jeleneteket hozó mérkőzésekkel kezdődött a 2013-as Konföderációs Kupa: az A-csoportban a brazilok három góllal verték a japánokat, az olaszok pedig 2–1-re a mexikóiakat. A B-jelű négyes küzdelmei pedig egy sokat sejtető spanyol–uruguayi csatával indultak, hiszen a futball szerelmesei sokat vártak a világ- és Európa-bajnok spanyolok és az Edinson Cavani, Diego Forlán, Luis Suárez hármas által fémjelzett Copa América-aranyos uruguayiak összecsapásától – és sokan sokat vártak magára a mérkőzésre is, amely az időeltolódás miatt hazánkban átcsúszott kora hajnalra.

A két szövetségi kapitány igyekezett meglepni kollégáját: Vicente Del Bosque Roberto Soldadót állította be középcsatárnak, Oscar Tabárez pedig a kispadra ültette Forlánt.

Nézőtéri látványosságok
Nézőtéri látványosságok
Dettó
Dettó

A telt ház előtt rendezett mérkőzést a spanyolok kezdték jobban, néhány kósza helyzet után a 10. percben Cesc Fabregas lőtt a kapufára a 16-os elől, majd nem sokkal később Andrés Iniesta lövését ügyeskedte kis híján saját hálójába az uruguayi kapus, Fernando Muslera.

HIVATALOSAN PEDRÓÉ A GÓL
A FIFA a hivatalos jegyzőkönyvében Pedrónak adta a spanyol válogatott első, Uruguay ellen szerzett gólját a Konföderációs Kupa vasárnap éjszakai mérkőzésén.

Egyáltalán nem lepődtünk meg, hogy a spanyolok szerezték meg a vezetést, bár ehhez kellett nem kevés szerencse is, mert Pedro bal sarokba (vagy a mellé) tartó lövése az ötös előtt álló Diego Luganóról a másik sarokba pattant, becsapva kapusát: öngól, 1–0!

Pedro ünnepli az
Pedro ünnepli az "öngólpasszt" adó sportalkalmatosságot

A szakadó esőben egyre feszültebbé vált a hangulat, Cavani például harcolt egy jót Sergio Ramosszal, aztán lekönyökölte a védőt (kapott is ezért egy sárga lapot), majd az ötösről Iker Casillas ölébe csúsztatott. Roberto Soldado ellenben szép csendben tette a dolgát, és első értékelhető mozdulatából gólt szerzett, egy formás támadás végén lőtt a hálóba a dél-amerikai védelem romjain. 2–0!

Soldado nem viccelt
Soldado nem viccelt

Megroggyant a La Celeste, Gerard Piqué a földre is vihette volna, de az ötös elől a kapusba lőtte ordító helyzetét, majd a fordulást követően a bevetődő Soldado maradt le nem sokkal a kapu torkában Pedro belőtt labdájáról.

Az uruknál Gastón Ramírezt Álvaro González váltotta, de a Lazio középpályása sem tudta felrázni övéit, egyáltalán, annak is örülhettek a fehér-kék mezesek, ha labdabirtoklási arányuk éppen meghaladta a 20 százalékot.

Az utolsó félórára beküldte Tabárez az egykori csodagyerek Nicolás Lodeirót, aztán Forlánt is pályára vezényelte, miközben Iniesta után Pedro is végképpen eldönthette volna a három pont sorsát. Del Bosque is változtatott, Fabregasszal Santi Cazorla pacsizhatott az oldalvonal mellett. Természetesen ez meg sem látszott a spanyolok játékán, kényelmesen passzolgattak továbbra is – tehették, hiszen a dél-amerikaiak egyáltalán nem késztették őket komolyabb erőbedobásra.

Éppen csak
Éppen csak

A hajrá felé közeledve ismét eldurvult a mérkőzés, most a spanyolok jártak elöl a hajmeresztő belépők terén, de megúszták mind a kiszemelt áldozatok, mind az elkövetők.

A végére beszállt Javi Martínez és Juan Mata is, de csak a jegyzőkönyv lett gazdagabb velük, ellenben az uruguayi Luis Suárez tündökölt a végén, a támadó ugyanis egy gyönyörű szabadrúgásgóllal szépített: 2–1!

Többre azonban nem futotta a szárnyaszegett dél-amerikai gárdának, amely így vereséggel kezdte a tornát. Magabiztosan dominálta a mérkőzést a spanyol csapat, amely éppen csak olyan fordulatszámon pörgött, hogy célba érjen. Három pontot ért ez Iniestáknak, győzelemmel indultak egy újabb sorozatban, azonban a látványos futballal, a szurkolók kiszolgálásával sokszor most is adósak maradtak.


España 2-1 Uruguay 2013.16.06 by futbolsapiens

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KONFÖDERÁCIÓS KUPA
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–URUGUAY 2–1 (Pedro 20., Soldado 32., ill. L. Suárez 89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik