K. ZS. 2013.06.13 11:17 Frissítve: 2015.02.06 03:25

Szeretetre éhes aprócska futballsziget dollárheggyel

Egyvalamiben biztosan legyőzhetetlen marad Tahiti labdarúgó-válogatottja az idei Konföderációs Kupán: nem számítva a házigazdát, a tornán részt vevő hét válogatott közül elsőként érkezett meg Brazíliába. De vajon honnan jöttek és mikor indultak a nagy történelmi küldetésre e fiatalemberek? Most megnézzük – rövid futballkirándulás a Csendes-óceánban nyújtózkodó Francia Polinéziában, a Szél felőli szigetek mesés turistaparadicsomában.

Tahiti győzelmi haka az óceániai bajnokság megnyerése után (Fotó: Reuters)

 

„Nagyszerű érzés, hogy itt lehetünk Brazíliában, a tahiti futball történetének egyik legfontosabb fejleménye ez – mondta fáradtságtól és lelkesedéstől duplán csillogó szemmel Eddy Etaeta szövetségi kapitány múlt péntek hajnalban, amikor a piros alapon fehér virágmintás ingekbe öltözött tahiti delegáció landolt Belo Horizonte-ban. – Reméljük, hogy barátságos fogadtatásban lesz részünk, és sikerül belopnunk magunkat a brazilok szívébe. Nagyon számítunk a támogatásukra!"

A mindössze 43 esztendős, a csapatot 2010 óta irányító, korábban maga is válogatott futballista kapitány alighanem jól kalkulál. Kis túlzással a sikeres szimpátiavadászat a maximum, amit a Nigériával, Spanyolországgal és Uruguayjal egy négyesbe sorolt piros-fehér mezes óceániai különítmény reális célként maga elé tűzhet a szombaton kezdődő brazíliai tornán.

Tahiti labdarúgó-válogatottja a 2012-es Óceániai Nemzetek Kupája megnyerésével szerzett jogot a részvételre a Konföderációs Kupán. A tavaly júniusban a Salamon-szigetek fővárosában, Honiarában megrendezett 9. Óceániai Nemzetek Kupáján Tahiti elkerülte a toronymagas esélyes Új-Zélandot (a térség legjobbja, Ausztrália 2006 óta nem vesz részt a viadalon), cserébe kétszer is legyőzte a „kiviket" az elődöntőben megállító Új-Kaledóniát. A tornát százszázalékos teljesítménnyel megnyerő Tahiti a csoportban Szamoát (10–1), Új-Kaledóniát (4–3) és Vanuatut (4–1), az elődöntőben a Salamon-szigeteket (1–0), a fináléban Új-Kaledóniát (1–0) győzte le. Ausztrália (4 győzelem) és Új-Zéland (4) után Tahiti a harmadik ország, amelyik megnyerte az Óceániai Nemzetek Kupáját.




A rideg valóság az, hogy Tahiti válogatottja – amely a 138. helyet foglalja el az aktuális világranglistán – többnyire már akkor kiesik a vb-selejtezőből, amikor a FIFA legtöbb tagállama még az első mérkőzését sem játszotta le (a jövő évi vb-ért sincs már versenyben, noha a négyes zónadöntőig eljutott). S bár az ország egy éve futballeufóriában él, a Konföderációs Kupa előtti minapi felkészülési mérkőzésen a chilei U20-as válogatottól elszenvedett 7–0-s vereség figyelmeztetett a tornán várható megpróbáltatásokra.

A HAZATÉRŐ SZTÁR: MARAMA VAHIRUA
Kétségkívül ő a tahiti válogatott legtöbb sikert elért játékosa. A 33 esztendős támadó a legutóbbi szezont a görög Panthrakikoszban töltötte, de előtte 13 évet letudott a francia élvonalban (Nantes, Nice, Lorient, Nancy), egy felet meg a másodikban (Monaco). 86 francia gól után húzhatta a képzeletbeli kenulapátot, sajátos gólörömével szülőhazájának, Tahitinak tisztelegve. A Nantes-tal francia bajnokságot és Francia Kupát nyert, eljutott a francia utánpótlás-válogatottig is – Tahiti mezét az idén húzta magára először. Unokabátyja, az Auxerre-rel 1994-ben Francia Kupát nyerő Pascal Vahirua 22-szeres francia válogatott labdarúgó.

Ezen a ponton tanácsos lezárni Tahiti és a leendő vetélytársak közös mérlegelését, hiszen a Vasharcosok (Toa Aito – ez a tahiti válogatott beceneve) futballstátuszuk szerint szinte kizárólag amatőrök. A tanárokból, irodai alkalmazottakból, kétkezi munkásokból, kereskedőkből toborzott – és hivatalosan nemcsak Tahitit, hanem egész Francia Polinéziát reprezentáló –, rendkívül összetartónak, egységesnek mondott csapat külön versenyt vív majd. Saját magával.

„Fantasztikus, kivételes lehetőség ez a torna arra, hogy a futball és a sport nagyobb megbecsülést vívjon ki odahaza – fogalmazott a csapat leghíresebb játékosa, a francia élvonalban edződött Marama Vahirua. – Tahitin már egy ideje sokan dolgoznak ezen, a kijutásunk is e megfeszített munka gyümölcse. Nagyon örülnék, ha egyre több honfitársam számára válna elérhetővé a sportból, a futballból való megélhetés lehetősége. A Konföderációs Kupát úgy is tekinthetjük, mint a profi futball világára nyíló kaput."

„Mi is minden hétvégén bekapcsoljuk a televíziót, hogy megnézzük a Barcelonát vagy a Real Madridot. Az, hogy most játszhatunk is a világ legjobbjaival, nem más, mint az élet ajándéka" – ezt már Mikaёl Roche kapus mondja, aki „nagyon, nagyon, nagyon, nagyon nehéz" feladatra számít a világ elitjébe tartozó csatárok tüzében, de nem fél, inkább élvezni akarja az „egyszer az életben" kategóriás lehetőséget.

A mai európaiak alighanem (rituálészerűen) a 19. századi francia posztimpresszionista festő, a szigetbe beleszerető Paul Gauguin festményei révén szereznek tudomást Tahiti létezéséről. Az egzotikus szépségű hölgyekről, a fekete gyöngyről, a kókuszolajról és sokcsillagos nyaralóhelyeiről híres sziget a déli félgömbön, Francia Polinéziában található, a Társaság-szigeteken belüli Szél felőli szigetek legnagyobbika. Területe mintegy ezer négyzetkilométer, lakossága nagyjából 180 ezres, fővárosa a 130 ezer lakosú Papeete. Noha a feljegyzések szerint az európai hódítók közül a spanyolok fedezték fel, majd az angolok kötöttek ki a partjainál először, a franciák tekintik a magukénak a 18. század vége óta.
Egy a négy Tehauból: Teaonui Tehau (Fotó: Reuters)

Tahiti – mint Franciaország tengerentúli területe – jelentős futballhagyományokkal büszkélkedő európai állam „rokona", futballszövetsége tagozódik is a franciába, ám ebből egyelőre nem sikerült túl sokat profitálnia.

Vagy legalábbis kevesebbet, mint a többi hasonló, de földrajzilag kevésbé elszigetelt francia tengerentúli területnek: eme csapatok 2008 óta létező bajnokságán (Coupe de l'Outre-Mer) Tahiti nem rúg labdába a futballnagyhatalomnak szintén nem tekinthető Réunion, Guadeloupe és Martinique mellett, az eddigi három indulás alkalmával még a dobogóra lépés sem sikerült neki.

Szóval a sajátos földrajzi körülmények (elszigeteltség, óriási távolságok) miatt és helyi tradíciók híján Tahitinek be kell érnie azzal, hogy csak a csendes-óceáni szigetvilágban tartozhat a legjobbak közé.

Ottani pozíciója viszont megingathatatlan, amit egyebek mellett a Cook-szigetek ellen 1971-ben aratott 30–0-s, máig nemzeti rekordnak számító győzelem szimbolizál.

A DÖNTŐ HŐSE: STEEVY CHONG HUE
Ő lőtte a tavalyi Óceániai Nemzetek Kupája döntőjének egyetlen gólját, azt, amelyikkel Tahiti válogatottja 1–0-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott Új-Kaledóniát, és kijutott a Konföderációs Kupára. A 23 éves csatár, aki felmenői között kínaiakat is nyilvántart, a keret egyetlen olyan helybéli tagja, aki nem a főszigeten született, hanem a fővárostól, Papeete-től 200 kilométerre található, 12 000 lakosú Raiateán. Rövid ideig belga alsóbb osztályokban légióskodott, most odahaza futballozik.

A válogatott 1952-ben játszotta le az első mérkőzését (2–2 Új-Zéland ellen), 1971 júniusában legendásként aposztrofált 2–1-es győzelmet aratott Wales többnyire U23-asokból álló, a térségben túrázó válogatottja ellen, míg 1966 és 1995 között ötször is megnyerte a Csendes-óceáni Játékok futballtornáját.

A FIFA-kompatibilis Tahiti Labdarúgó-szövetség 1989-ben alakult meg – nem kis részben az egyik betagozódó szervezetet, a futball-ligát 1970-től elnöklő korábbi gólerős válogatott játékos, az újonnan létrehozott szervezetet további öt évig vezető Napoléon Spitz fáradozásának köszönhetően. A FIFA-csatlakozás megteremtette a lehetőséget, hogy Tahiti története során először részt vegyen a világbajnokság selejtezőjén; az áttörést a Salamon-szigetek elleni 1–1-es mérkőzés jelentette.

Akcióban Steevy Chong Hue (jobbra), a hős (Fotó: Reuters)
A helyi szinten ekképp történelminek számító 1992-es esztendő másról is emlékezetes: 42 évesen szögre akasztotta a futballcsukáját Errol Bennett. A 20. század legjobb tahiti futballistájának megválasztott, civilben rendőrtisztviselő Bennett tehetségének egyik fokmérője, hogy fél évet a Paris SG-ben is eltölthetett, a másik pedig, hogy hazatérése után egymás utáni tizenegy évben (28-30 gólokkal) tahiti gólkirály lett. Az említett Napoléon Spitz – aki nemcsak a helyi futballt, hanem a Bennettet foglalkoztató Central Clubot is irányította – az ő kedvéért rávette a rivális klubokat, hogy töröljék el a vasárnapi bajnokikat, mert az apák, férjek, fiúk hétvégi futballoztatása mélyen családellenes. A furcsa döntés előzménye: a húszas évei vége felé Bennett megkeresztelkedett, csatlakozott a mormon egyházhoz, és kijelentette, hogy lelkiismereti okokból többé nem lép pályára vasárnap, inkább visszavonul. Egy Napoléon ilyenkor hadicselhez folyamodik...

Tahiti válogatottja a kezdetektől részt vett az Óceániai Nemzetek Kupáján, az első három alkalommal rendre második lett (1973, 1980, 1996), ám a 2012-es diadalig nem mutatott olyan jeleket, hogy egyszer meg is nyeri a tornát. Pedig akik figyelnek a nemzetközi futball rezdüléseire, gyanakodhattak volna.

A HIÁNYZÓ DARABKA: NICOLAS VALLAR
A csapatkapitányi karszalagot viselő 29 éves középső védő Franciaországban (Angers, Montpellier) játszott ifista korában, felnőttként a francia (Sete) és a portugál (Penafiel) másodosztályban is megfordult. Hazatérve az újjáépülő válogatott védelmének oszlopa lett – a szövetségi kapitány szerint ő volt a kirakós utolsó hiányzó darabkája –, és futballja hasznosságát bizonyítja, hogy őt választották meg a Konföderációs Kupa-részvételt megalapozó 2012-es Óceániai Nemzetek Kupája legjobb játékosának.

A piciny ország csapata ugyanis ott volt a 2009-es U20-as világbajnokságon. Ily módon az övé az első óceániai válogatott, amelyik eljutott a FIFA égisze alatt zajló valamely elit torna döntőjéig (nem számítva a futsalosok és a strandlabdarúgók világbajnokságát – az utóbbinak az idén szeptemberben éppen Tahiti lesz a házigazdája).

A magyar válogatottnak bronzérmet hozó egyiptomi U20-as vb a pályán nem volt tahiti sikersztori (három vereség, 0–21-es gólkülönbség), ám nemzetközi tűzkeresztségnek megtette, és az akkori csapat jó néhány tagja ma már ott van a felnőttválogatott keretében.

Hogy e kevéske rutin mire lesz elég a következő napokban? Június 17-én Nigéria, 20-án Spanyolország (Tahiti a Maracana szentélyében!), majd 23-án Uruguay ellen kiderül.

VÉRBELI FUTBALLCSALÁD: A NÉGY TEHAU
A tahiti válogatottra jellemző összetartást mi sem jellemzi jobban, mint a Konföderációs Kupa legnagyobb családi képviselete. A Tehau famíliából négyen is ott lesznek a tornán! Lorenzo Tehau és Alvin Tehau ikertestvérek, Jonathan Tehau a bátyjuk, és ott van a keretben a mindannyiuknál fiatalabb unokatestvérük, a mindössze húszéves Teaonui Tehau is. Különös ismertetőjelük, hogy a tavaly megnyert ÓNK-n a csapat húsz góljából tizenötöt ők négyen szereztek – Szamoa ellen Lorenzo egymaga négyet vágott!

A hosszú utat megtevő tahitiek alighanem kevés vizet zavarnak majd három brazíliai mérkőzésükön, bár ki tudja, Új-Zéland 2010-es vb-szereplése óvatosságra int. Az viszont tényleg csak rajtuk múlik, hogy a szimpátiahányadosukkal dobogóra lépnek-e.

A bevezetőben említettük, hogy Tahiti egyvalamit máris megnyert Brazíliában: az érkezési versenyt. Hozzáteszünk még két elvehetetlen „leget": ilyen kis ország még nem vett részt elit felnőtt FIFA-rendezvény végjátékában, és – részben ebből fakadóan – most lesz példa először olyasmire, hogy két főállású dolgozót alkalmazó országos futballszövetség (Tahitié ilyen) 1.7 millió dollárt kasszíroz egyetlen tornán. Ennyi jár az 5-8. helyen végző csapatoknak.

KONFÖDERÁCIÓS KUPA, BRAZÍLIA: PROGRAM, JÁTÉKOSKERETEK ITT!