Konf. Kupa: miniszteri beavatkozás, több hullámban utaznak a nigériaiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.15. 14:59
A nigériai sportminiszter beavatkozása után megoldódni látszódik a „szuper sasok" Konföderációs Kupán való részvétele, és ha több hullámban is, de az afrikai ország válogatottja végre elutazott a brazíliai labdarúgótornára.

Mint korábban beszámoltunk róla, a nigériai nemzeti csapat tagjai nem kapták meg az Afrika-kupa megnyeréséért járó prémium teljes összegét, ezért döntöttek úgy, hogy addig nem ülnek repülőre, amíg nem rendeződik a helyzet. A vita megoldásához szükség volt a sportminiszter beavatkozására is. Mint korábban beszámoltunk róla, a nigériai nemzeti csapat tagjai nem kapták meg az Afrika-kupa megnyeréséért járó prémium teljes összegét, ezért döntöttek úgy, hogy addig nem ülnek repülőre, amíg nem rendeződik a helyzet. A vita megoldásához szükség volt a sportminiszter beavatkozására is.

Az együttes végül két ütemben tudott elindulni Brazíliába. Az első csoport a csapatkapitány Vincent Enyeama vezetésével péntek reggel szállt fel, a másik különítmény pedig ma kelt útra. Nigéria hétfőn Tahiti ellen kezd a Konföderációs Kupán.

Legfrissebb hírek

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 23:24

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00
Ezek is érdekelhetik