UEFA: Európa nem enged a 13 világbajnoki helyből - Platini

2013.05.24. 20:28
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) francia elnöke szerint a kontinens korábban már lemondott néhány világbajnoki helyről, ezért a mostani rendszer szerinti 13 kvóta mindenképp jár az európai válogatottaknak.

A sportvezető ezt azután mondta, hogy Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke – aki korábban támogatta az ázsiai konföderáció plusz egy vb-helyre irányuló kérését – az UEFA pénteki kongresszusán tett reggeli látogatásakor megszólalt a kérdésben.

„Azoknak, akiknek több van, osztozniuk kell azokkal, akiknek kevesebb jutott: ez sportágunk fejlesztési programjainak alapelve" – fogalmazott Blatter.

Az 53 európai válogatott közül 13 lehet ott a jövő évi, 32 csapatos brazíliai vb-n, miközben Afrikából öt, Dél-Amerikából és Ázsiából négy vagy öt, az észak- és közép-amerikai, illetve karibi térségből három vagy négy, Óceániából pedig egy vagy egy sem. A házigazda Brazília automatikusan résztvevője a tornának.

„1994-ben 15 európai csapat volt a vb-n, most 13, tehát az együttérzésünkről egyszer már tanúbizonyságot tettünk" – reagált a FIFA-elnök szavaira Platini a kongresszus után.

Az UEFA elnöke hozzátette, a végrehajtó bizottság következő ülésén tárgyalnak majd Blatter javaslatáról, de ehhez tudni kell, hogy a FIFA vezetője cserébe mit ajánl az európaiaknak a sportági világszervezet jövő héten sorra kerülő mauritiusi kongresszusán.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
20 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24