Vb 2014: a FIFA sürgeti a munkát és ragaszkodik a sörhöz

MTI MTIMTI MTI
2011.11.09. 12:34
A 2014-es világbajnokság előkészületeinek felgyorsítását sürgette a brazil törvényhozás illetékes bizottsága előtt Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára.

„Késésben vagyunk, egyetlen napot sem vesztegethetünk el. Nem könnyű közlekedni Brazíliában, Sao Paulóban vezetni, egyik helyről a másikra eljutni egy rémálom, a repülőtérről kijönni fél nap, ez a helyzet nem maradhat fenn a világbajnokság idején" – fogalmazott szerdán a FIFA-elöljáró, aki egyúttal kritikával illette azt a törvénytervezetet, amely elfogadása esetén a vb bevételeinek csökkenését eredményezheti.

Mint mondta, a nemzetközi szövetség nem értékeli azt az elképzelést, amelynek értelmében a 60 évesnél idősebb brazil állampolgárok, illetve a hazai diákok fél áron juthatnának belépőhöz. Valcke szerint a FIFA az idősekre vonatkozó kedvezményt még elfogadná, a diákokat illetően viszont minimum 25 dolláros árat tartana elfogadhatónak. A csökkentett árú jegyek az összeshez képest tíz százalékot tennének ki.

Valcke a FIFA-nak azt a kérését is megismételte, hogy kontrollált körülmények között árusítsanak sört a stadionokban, noha Brazíliában törvény tiltja a szeszes italok forgalmazását a sportlétesítményekben.

„Szerződésünk van a Budweiserrel. A kontrollált árusítás azt jelenti, hogy műanyag flakonokban árusítanák a sört, nem pedig fegyverként is használható üvegben" – tette hozzá.

Valcke az előkészítő munkálatok, az építkezések felgyorsítását sürgette, különös tekintettel a szállításra és a közlekedésre a 12 rendező városban, melyekbe turisták százezreit várják.

„A 2013-as Konföderációs Kupán lehet majd tesztelni a körülményeket, de akkor már késő lesz ahhoz, hogy alapvető változásokat lehessen elérni a világbajnokságig, ezért fontos már most felgyorsítani a munkálatokat" – indokolta sürgetését.

A vb-n Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad otthont találkozóknak.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29