Vb 2010: Lugano csak akkor játszik, ha teljesen egészséges

2010.07.04. 17:11
Diego Lugano minden vágya, hogy pályára léphessen a Hollandia elleni vb-elődöntőn, de az uruguayi labdarúgó-válogatott csapatkapitánya csak akkor játszik, ha teljesen felépül a keddi összecsapásig.

„Nem egyszerű a helyzetem, mivel nem sok idő van a két mérkőzés között – mondta vasárnap a védő, akit a Ghána elleni találkozón térdsérülés miatt kellett lecserélni. – Szerencsére a mai edzésen tudtam kocogni, ami biztató. A fájdalom egyáltalán nem számít, mindenki futballozni akar az ilyen meccseken, a kérdés azonban az, hogy százszázalékos állapotba kerülök-e. Őszintének kell lennem a csapattal: ha nem vagyok kész a játékra, akkor beugrik helyettem más, aki szintén meg tudja oldani a feladatát."

Lugano felépülése azért is lenne fontos az uruguayiak számára, mert a védelemből Jorge Fucile eltiltás miatt biztosan hiányzik majd, és a Ghána elleni negyeddöntőt sérülése kövbetkeztében kihagyó Diego Godin szereplése is bizonytalan, bár szombaton már a csapattal edzett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51

Labdarúgás: legyőzte a bosnyákokat az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.09.09. 14:04

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.08. 09:02

Labdarúgás: Szlovénia ellen játszanak az U16-osok

Utánpótlássport
2026.09.07. 19:31